Ungár Péter erőteljesen kritizálta Donáth Anna írását

Ungár Péter is kritizálta Donáth Anna írását.
Ungár Péter, LMP

Ahogy az Ellenszél is megírta, Donáth Anna egy publicisztikában támadta meg Dobrev Klárát. Ennek kapcsán Ungár Péter LMP-s politikus is kifejtette a véleményét közösségi oldalán.

„Donáth Anna ma egy publicisztikában rongyolt neki a Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek. Én leszek az utolsó, aki emiatt kritikát fog megfogalmazni, több okból is. Egyrészt egy olyan pártnak vagyok az elnöke, amelyik a Gyurcsány-kormány ellenzékeként jött létre, a 2010 előtti időszakkal kapcsolatban nálunk több kritikát senki nem fogalmazott meg. Másrészt én az elmúlt egy évben mindvégig azt képviseltem, hogy a legutóbbi két választás tanulsága az, hogy az egymással vitatkozó, a különbségeket megmutatni képes ellenzék több szavazót tud szerezni, mint az, amelyiknek az az egyetlen érdemi mondanivalója, hogy összefogás. Ennek jegyében elég sok vitám volt minden ellenzéki szereplővel, amiért rengetegen le is írták, hogy édesanyám mellett ez a bizonyíték arra, hogy én alvó ügynök vagyok, hiszen konfliktussal bomlasztom a sikeres és eredményes összefogást. Kíváncsian várom, hogy ezek az emberek most Donáth Annát is megtalálják-e, bár vannak kétségeim.

De ha már vita, akkor néhány szó magáról az írás tartalmáról is. Először is a kedvenc témámról, a politikai felelőségvállalásról. A politika azért csodás dolog, mert minden egyes politikus minden egyes nap vállalja a felelőséget. Mert az ezzel kapcsolatos döntés a választók kezében van, és csak az övékben. Minden ellenzéki politikus vállalja minden egyes nap a felelőséget, az elrontott 22-es kampányért, az elrontott 12 évért, ahogy nekünk, akik nem abban a pártban politizálunk, viselnünk kell annak a felelőségét is, hogy ma a DK a legtöbb szavazóval rendelkező ellenzéki párt. Ez nem Gyurcsány Ferenc hibája, hanem a miénk, és ha ezt a volt miniszterelnökre akarjuk hárítani, azzal saját magunk lényegtelenségét bizonyítjuk.”

Ungár Péter teljes írása itt olvasható:

loading...