
Az Orbán-beszéd helyszínére érkező fideszesek nyilatkoztak a HVG kamerásának. Azon túl, hogy téves dezinformációkat, pontatlanságokat mondtak, elkeserítő őket látni. A szívünk belefájdul, hogy hova jutott szép Hazánk.
Amikor a tudatlanság értékké válik, bizony kezdhetünk aggódni. A propagandát kérdés nélkül bekajáló fideszesek kimutatták a foguk fehérjét a HVG riportjában. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Egy hölgy például azzal tudja le a tanárokat és a magyar oktatást érintő tarthatatlan problémákat, hogy a tanárok inkább hazafiságra nevelhetnék a diákokat.
Egy másik úr a „ruszkik, haza” táblát tartó demonstrálót kérdezi, hogy „ki kezdte?” (Arra utalva, hogy az orosz-ukrán háborúban az ukránok kezdték a konfliktust, nem pedig Putyin adott parancsot az ország lerohanására.) Nyilvánvalóan ez nem igaz, ahogy az sem, hogy az Európai Unión kívül Magyarország jobban boldogulna. A videóban nyilatkozó fideszesek mégis ezt vallják. Egymás mellett állnak, láthatóan egy csoportban érkeztek, de ellentmondásokba keverednek fél perc alatt is.
Egy idős úr szerint a legfontosabb dolog jelenleg az, hogy végre kiderüljön, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. Európa legnagyobb problémájának ezt tartja. Láthatóan az orbáni infláció egyáltalán nem érdekli, ahogy a többi, főleg nyugdíjaskorú látgató is remekül él, és semmi gondjuk nincs.
Íme a videó:
Csak erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk a megtekintését.