Szeged ismét bizonyított: Karikó Katalint festik egy óriási falra

Szeged polgármestere és Karikó Katalin.
forrás: Botka László FB-oldala.

Szeged önkormányzatának vezetése bejelentette, hogy a városban található tizenhét emeletes lakóház főhomlokzatára a két neves Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin portréját festik fel.

A hírt Botka László, Szeged polgármestere közölte egy ünnepi eseményen, amelyet a Szegedi Tudományegyetemen tartottak. A városvezető köszöntőjében kiemelte Karikó Katalin jelentőségét, aki Magyarország első női Nobel-díjas tudósa, és akit a város díszpolgárává avattak. A polgármester büszkén szólt a város lakóiról, akik örömmel fogadták a Nobel-díj hírét.

Karikó Katalin érkezése előtt hatalmas taps fogadta őt a szegediek részéről. Nem csoda, hiszen méltán lehetünk büszkék mindannyian a városból induló tudós munkásságára és eredményeire. Esélyes, hogy a rákgyógyításban is nagy szerepet játszik majd a technológia, amit kifejlesztett a csapat, erről az Ellenszél itt írt korábban.

Az eseményen elhangzott idézetekből is kitűnt, mennyire meghatározó Karikó Katalin munkája a tudományos körökben és az egész emberiség számára. A szegediek hálásak érte, hogy munkájával hozzájárult a koronavírus elleni küzdelemhez, és nem hagyta magát eltéríteni az álmától.

Az önkormányzat ezen gesztussal kívánja kifejezni háláját és elismerését a két tudós iránt, és azt, hogy érdemes küzdeni az álmokért. Ezzel a kezdeményezéssel Szeged továbbra is a tudás és a tehetség felépítésére összpontosítja jövőjét.

Gratulálunk Karikó Katalinnak, és a városvezetőknek, hogy meghozták ezt a szép, gesztusértékű döntést.

loading...