Megtaláltuk, hova tűntek az elveszett betegek az egészségügyből

Megtaláltuk az elveszett betegeket az egészségügyből.
Kép forrása: MTI

Korábban felröppent a hír, hogy mind az állami, mind a magánszektorból eltűntek a magyar betegek. Megtaláltuk őket, nem gyógyultak meg sajnos, az Ellenszél összeírta az okokat.

Nem csak az állami kórházakba, rendelőkbe megy kevesebb beteg, hanem a magánegészségügyben is csökken a betegszám.  A korábbi évekhez képest az esetszámok bő 10-15 százalékos visszaesést mutattak, a rendelésekről jellemzően a zsebből fizető (tehát nem egészségpénztár-tag, vagy valamilyen céges juttatási csomag miatt érkező) betegek tűnnek el – írja a G7.

Megtaláltuk őket, nem vesztek el

Igaz, hogy nem egy helyre „bújtak” a betegek, hanem több helyre széledtek, de ami biztos: nem az egészségi állapotuk javulása okán tűntek el a rendszerből. Ellenkezőleg.

Megtaláltuk az elveszett betegeket.
Kép forrása: MTI

Összeszedtük azokat az okokat, amelyek elvezettek odáig, hogy létszám tekintetében is kevesebben vannak mindegyik szektorból. 

1, Hosszú várólisták: Kásler Miklósnak és csapatának áldásos tevékenysége okán a koronavírus-járvány idején feltornyosultak a várólisták. Olyannyira, hogy a kisebb problémákkal már nem keresik meg az orvost a betegek, inkább szenvednek. A felhőbe felírják nekik a opioid fájdalomcsillapítókat, és azzal vegetálnak, mert a magán egészségügyre nincs pénzük.

2, Az állami ellátástól félnek a betegek. A kórházi fertőzések országában, ahol poloskák lepik el a testünket némely intézményben, ötször meggondoljuk, hogy vállaljunk-e nem életmentő beavatkozásokat fekvőbetegként. Valljuk be, egy térdműtét előtt állva elbajlódunk a fájós lábunkkal, de magyar kórházba nem akarunk kerülni. A helyzet persze csak rosszabb lesz otthon, és mire orvoshoz jutunk, már sokkal súlyosabb állapotban kerülünk oda.

3, Megtaláltuk a betegeket a magán egészségügyből kikopva is. A magánorvosok költségei megnőttek, így az áraik is. Lehet, hogy eddig kétévente elmentünk anyajegy-szűrésre bőrgyógyászhoz, most inkább otthon nézegetjük magunkat a tükör előtt. Jártunk kontrollra, szemészhez, neurológushoz, pszichiáterhez, most maximum arra van pénzünk, hogy az optikushoz menjünk ingyenes látásvizsgálatra, a pszichiáterrel pedig gyógyszert írassunk. Terápiáról szó sem esik. A fülészhez sem járunk, amikor ki kellene mosni a fülünket, mert annyira rosszul azért nem hallunk, a fogaink is néha fájnak csak, majd öblögetjük pálinkával, azt otthon is főzhetünk adómentesen, és úgyis alapvető élelmiszer.

Kedves hölgyeim és uraim! Itt vannak az „elveszett betegek” Orbán Magyarországában.

Jabronka Richárd

Orbán családja elképed, ha meglátják, mit vittek a luxusklubjukhoz

loading...