
Poloskás ágyat a Karmelitába! Elég egyetlen napra a szentgotthárdi otthon valamelyik ágyát „kölcsönbe” odaadni a miniszterelnöknek. Ha egy éjszakát eltölt benne, és azt mondja, hogy itt minden rendben van, elfogadjuk.
Nemrégiben egy sokkoló videó rázta meg a sajtót, amelyen egy magatehetetlen beteget tetőtől talpig ellepnek az ágyi poloskák. A poloskás ágyat valaki levideózta egy szentgotthárdi otthonban, majd az futótűzként terjedt el a neten.
A Telex két névtelenséget kérő alkalmazottal beszélt, akik megerősítették, hogy otthonukban poloskainvázióval kell szembenézniük. Az alkalmazottak elmondták, hogy ez a gond valamivel öt évvel ezelőtt kezdődött. Eredetileg csak néhány szobára terjedt ki, de a későn hozott és nem elegendő intézkedések miatt mostanra szinte az összes helyiséget érinti, beleértve az alkalmazottak munkaterületeit is.
Egy alkalmazott a következőképpen nyilatkozott a poloskás ágyat és a fertőzött épületeket illetően:
„A helyzet jelenleg annyira súlyossá vált, hogy ha egy munkatársunk leül a számítógép elé az irodában, alig pár percnek kell eltelnie, és már érzi a csípéseket a lábán a rovaroktól. Nem elfogadható, hogy ilyen körülmények között kelljen állatokkal együtt dolgoznunk, különösen beteg emberek esetében.”
Jelenleg 528 beteg lakik a 734 férőhelyes otthonban. Felmerül a kérdés, miért nem cserélik ki a poloskás ágyat, ha már az irtás nem működik? Azért, mert a magyar egészségügyben ez nem szempont. Orbán Viktor és kormánya arra törekszik, hogy „papíron” ne legyenek poloskák, egyébként meg is ehetnek minden idős, beteg embert.
Hivatalosan a munkavállalóknak nem lenne szabad információkat közölniük, ugyanis egy olyan szerződést írtak alá velük, amely megtiltja, hogy a vezetőség jóváhagyása nélkül nyilatkozzanak a médiának. Az ott dolgozók a Telexnek elmondták, hogy miután a felvételek nyilvánosságra kerültek, a vezetőség határozott hangnemben emlékeztette őket erre. A fenntartó állítása szerint a nyilatkozattételre „az intézményi szabályzat alapján van lehetőségük”.
Két dolgot üzenünk a vezetőségnek és Orbán Viktornak:
- Egy egészségügyi intézményben a betegek adatai, az ápoltak és az egészségügyi dolgozók közt elhangzott beszélgetések titkosak. Maradjanak is azok. A trehány, undorító, emberekhez méltatlan körülmények nem zárt ajtók mögé valók. Azok kerüljenek ki, tudjunk róluk, és talán ha már mindenki látja, mi folyik a magyar egészségügyben, megoldás is születik.
- A vezetőség szégyellje magát, hogy megalkuszik egy ilyen rendszerrel, és ahelyett, hogy az ágyak kicseréléséig tömegesen felmondana, még a dolgozókat regulázza, amiért nyilatkoztak!
Orbán Viktor pedig nyugodtan feküdjön bele egy ilyen ágyba, egyébként is valami hasonló intézményben képzeljük el. Itt ugyanis mentális betegeket ápolnak. Ha kibír ott egy éjszakát, és utána azt mondja, hogy minden rendben van a magyar egészségügyben, még el is hisszük neki.
További cikkeinkért kattints ide! Ha szeretsz főzni, de nem tudod mit, ötletekért kattints ide!