Orbán újra levizsgázott gyávaságból: ezért mond beszédet vidéken

Szorul a hurok Orbánék nyaka körül a fényűző birtok miatt

Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy túl gyáva az emberek elé állni. A tiltakozástól félve most sem Budapesten mond beszédet október 23-án.

Az Ellenszél információi szerint Veszprémben „lép fel” Orbán a főváros helyett. Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy nem akar a demonstrációkat szervezők kereszttüzébe állni. A másik, hogy tart az erőviszonyok megváltozásától. Magyarul: nem tud annyi támogatót szerezni, mint amennyien vele szemben állnak majd.

Nem kell féltenünk a Fideszt, mindent pontosan felmérnek ahhoz, hogy tisztában legyenek a lehetséges veszélyekkel. Ha úgy látják, nem tudnak eleget mozgósítani, inkább kisebb településre mennek, ahol a kevés soknak számít. Orbánt is ismerjük már eléggé, tudjuk, hogy a sarki boltba sem jár golyóálló mellény nélkül. Egy nagy tömegrendezvényre fél kimenni, éppen ezért talál ki mindenféle indokot a vidéki központi beszédre.

Gondoljunk csak bele: Orbán Viktor 2010 után még nem érezte szükségét az évenkénti országjárásnak. Ezt csak a népszerűségének csökkenése után kezdte el, amikor már a busszal importált lengyel tapsolók és a fidelitaszos biodíszlet-fiatalok száma is megcsappant.

Korábban az Ellenszél is beszámolt már arról, hogy nem áll jól a kormánypárt ifjúsági szervezetének a szénája. Fizetett hirdetésben keresnek fiatalokat, akik csatlakoznak hozzájuk. Hiába, mára már rájöttek, hogy a plakátozáson és a kubatov-lista bővítésén kívül nagy jövőre nem számíthatnak a Fidelitasban.

A Fidelitas fizetett hirdetését ízekre szedték a kommentelők

loading...