
Szijjártó Péter kijelentette, hogy több kritikát nem fogad el az USA-tól a demokrácia helyzetével kapcsolatban. Ott ugyanis a Donald Trump által elkövetett bűncselekmények miatt felmerült az egykori elnök kizárása a választási versenyből.
Szijjártó a Viszkis rablót is elindítaná a Fidesz színeiben?
A magyar külügyminiszter sajtótájékoztatóján arra kérte az Egyesült Államok adminisztrációjának minden tagját, hogy a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba.
Innentől kezdve nem szeretnénk arról hallani az amerikaiaktól, hogy itt hogy működik a demokrácia, hogy működnek az intézmények, mi van a jogállamisággal
– fogalmazott.
„Mert ha azt meg lehet tenni, hogy a választás egyik legnagyobb esélyesét diszkvalifikálják, akkor innentől kezdve mi semmilyen kritikát nem fogadunk el ebből az országból a politikai rendszerünk működésére vonatkozóan” – tette hozzá.
Szijjártó Pétert egyáltalán nem zavarja, hogy Donald Trumpot mivel vádolják jelenleg. A Fidesz és az ő értékrendjébe ezek szerint mindez belefér. Nézzük röviden a listát:
- 2020-as elnökválasztás akadályozása:
- A vád: Trump és tanácsadói hamis információkat terjesztettek a választási csalásokról, és nyomást gyakoroltak republikánus állami tisztviselőkre.
- Maximális büntetési tételek: Összeesküvés az Egyesült Államok megtévesztésére (5 év börtön), hivatalos eljárás akadályozására irányuló összeesküvés (20 év börtön).
- A választás megzavarása Georgia államban:
- A vád: Trump és tanácsadói agresszív módon próbálták megváltoztatni a választási eredményt, köztük hamisan terjesztették azt, hogy a szavazógépeket meghackelték.
- Maximális büntetési tételek: RICO megsértése (20 év börtön), közhivatalnok által elkövetett esküszegésre való felbujtás (3 év börtön).
- Minősített iratok rejtegetése:
- A vád: Trump nem adta át az összes minősített iratot a Fehér Házból a Nemzeti Levéltárnak, és titkos dokumentumokat mutatott meg olyan személyeknek, akiknek nem lett volna szabad hozzáférniük.
- Maximális büntetési tételek: Védelmi információk szándékos visszatartása (10 év börtön), összeesküvés az igazságszolgáltatás akadályozására (20 év börtön).
- Hallgatási pénz:
- A vád: Trumpot üzleti iratok meghamisításával vádolják, miután pénzt fizetett Stormy Daniels pornósztárnak a hallgatásáért az állítólagos szexuális kapcsolatról.
- Maximális büntetési tételek: Üzleti iratok meghamisítása (4 év börtön).
Ezek a vádpontok és a maximális büntetési tételek, amelyeket Trump ellen terjesztettek elő a különböző bírósági eljárások során. Amíg nem ítélik el, persze ártatlan, de a lefoglalt iratok, a házkutatások során talált bizonyítékok elég gyanúalapot adnak arra, hogy egy bűnözőt ültetnének az elnöki székbe. A Fidesz számára persze ez erkölcsileg vállalható.
A magyar külügyminiszter elfelejtette, hogy Magyarországon a közügyektől is eltiltják a bűnözőket?
A magyar külügyminiszter a nagy vehemenciában elfelejtette, hogy Magyarországon a közügyektől eltiltás az alábbiakat foglalja magába:
61. § (1) A közügyek gyakorlásától el kell tiltani azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy azok gyakorlásában részt vegyen.
(2) A közügyektől eltiltott
a) nem rendelkezik választójoggal, nem vehet részt népszavazásban és népi kezdeményezésben,
b) nem lehet hivatalos személy,
c) nem lehet népképviseleti szerv testületének, bizottságának tagja, azok munkájában nem vehet részt,
d) nem delegálható törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe,
e) nem érhet el katonai rendfokozatot,
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt,
g) hatósági eljárásban nem lehet védő vagy jogi képviselő,
h) nem viselhet tisztséget köztestületben, közalapítványban, és
i) nem lehet civil szervezetnek a civil szervezetekről szóló törvényben megjelölt vezető tisztségviselője.
(3) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti mindazon tagságát, állását, tisztségét, katonai rendfokozatát, megbízatását és kitüntetését, amelynek elnyerését a (2) bekezdés kizárja, valamint címzetes rendfokozatát.
62. § (1) A közügyektől eltiltás határozott ideig tart, annak legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
Ha azonban Szijjártó Péter következetes, akkor ezek szerint itthon is minden magyar bűnözőt indíthatnánk. Akár a Viszkis rablót is megmérettethetnék a választásokon, neki minden bizonnyal már lejárt az eltiltása, ezért jogi akadálya nem lenne. Erkölcsi annál inkább.
Azt tanácsoljuk, hogy az USA-ba üzengetés helyett Szijjártó nézzen körül a magyar jogállam és a saját háza táján. Ott ráadásul egy szép nagy Sztálin-kép várja.