
Korábban az Ellenszél írta meg, hogy a Népjóléti Bizottság elnöke meghallgatásra hívta Pintér Sándor belügyminisztert. Ma történt a meghallgatás, ahol váratlant lépett Pintér.
Idézzük a Népjóléti Bizottság elnökének közleményét:
„Bűnözők oldalára állt Pintér Sándor, nem jelent meg a lélegeztető-gépekre elszórt milliárdok nyomában járó Népjóléti Bizottság meghallgatásán.
A magyar adófizetőket meglopó bűnözők oldalára állt az Orbán-kormány belügyminisztere. Pintér Sándor még megjelenni sem volt hajlandó az Országgyűlés Népjóléti bizottságának meghallgatásán, ahol számot kellett volna adnia arról, hogy három év után végre felelősségre vonnak-e valakit a 300 milliárd forintért megvett, azóta is raktárakban porosodó, használhatatlan kínai lélegeztetőgépek megvételéért.
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány kétszeresen okozott kárt a magyar adófizetőknek a kínai lélegeztető-gépekkel. Először túlárazva vették meg őket, majd fizettek az egyszer sem használt gépek tárolásáért. Míg a lélegeztetőgépekre elvert milliárdokból fideszes oligarchák és bűnözők gazdagodhattak meg, addig a magyarok fizetése és nyugdíja egyre kevesebbet ér az orbáni infláció miatt.
Amíg Orbán marad, marad a pazarlás, marad a lopás, marad az orbáni infláció. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek – írja Varga Zoltán országgyűlési képviselő.
Ha főznél valami finomat, de nincs ötleted, akkor receptekért az EllenLábas csatornát ajánljuk.