
Elérkezett az idő, amikor meghallgathatják Pintér Sándort a lélegeztető-gépek ügyében. Ahogy arról korábban az Ellenszél is beszámolt, 17 ezer darabból egyet sem tudott eladni az Orbán-kormány.
Demokratikus Koalíció: Pintér Sándor meghallgatását kezdeményezzük a lélegeztetőgép-biznisz ügyében
A kormány kétszeresen okozott kárt az országnak a kínai lélegeztető-gépekkel, amikor először túlárazva vették meg őket, majd fizettek az egyszer nem használt gépek tárolásáért – írja közleményében Varga Zoltán, a Népjóléti Bizottság elnöke.

A Demokratikus Koalíció szerint Pintér Sándornak kötelessége számot adni a lélegeztető-gépekről, ezért a rendkívüli bizottsági meghallgatását kezdeményezzük a Népjóléti Bizottság csütörtöki ülésén. Reméljük, a belügyminiszter megtiszteli a magyarokat azzal, hogy beszámol a felelősségéről az ügyben, és arról, hogy mi lesz a gépek sorsa.
Az emberek nem akkor fognak levegőhöz jutni, ha 300 milliárdért felesleges lélegeztetőgépeket vásárolunk, hanem akkor, ha végre tisztességes bér- és nyugdíjemelést kapnak – éppen erre készül a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány – zárja közleményét Varga Zoltán.
„Nem elég a választások óta kivetett közel 30 megszorítás, a minden bevásárláskor kifizetett orbáni infláció, még a kormány lopásait is fizetnünk kell, amíg marad az Orbán-rendszer.
A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Szerintünk nem az emberek vannak a kormányért, hanem a kormány az emberekért. Ezért le kell törni az orbáni inflációt. Az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni. A korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni. Nem azért dolgozunk, hogy a befizetett adónkon milliárdos oligarchák gazdagodjanak” – írta korábbi közleményében Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.
További cikkek itt. EllenLábas itt.