A kórházi adósságok történelmi rekordon Orbán megszorításai miatt

A kórházi adósságok történelmi rekordon állnak.
Kép forrása: MTI

A kórházi adósságok történelmi rekordon állnak, és erről az Orbán-kormány tehet. A DK közleményt adott ki a Fidesz újabb szégyene miatt.

Soha nem volt még ekkora, több, mint 86 milliárd forintos a magyar kórházak, szakrendelők és egyetemi klinikák adóssága, mint idén júniusban. Ezt a Magyar Államkincstár adataira alapozzuk.

Ez történelmi rekordot jelent. Korábban már az is a működőképességet veszélyeztette, ha év végére halmozódott fel 50-60 milliárd forintos tartozás. Idén nyáron ez hamarosan már a 100 milliárd forintot is elérheti. Mivel a kétségbeesett beszállítók már jogi lépéseket fontolgatnak, lényegében veszélybe került a kórházak működése.

Az Árnyékkormány szerint az orbáni megszorítások és az elhibázott költségvetési politika tehet minderről. Orbánék miatt halmoztak fel ekkora adósságokat a magyar kórházak és járóbeteg-intézmények. Ez a tetemes adósság már a magyar betegek egészségét, sőt életét veszélyezteti.

Az Orbán-kormány nem ad elegendő pénzt az egészségügyi intézmények működtetésére, gyógyszerekre, rezsiköltségekre és orvosi eszközök, a gyógyításhoz szükséges anyagok beszerzésére sem. Nem csoda, hogy a kórházi adósságok ekkora negatív rekordot döntöttek.

  • Ezért kell hosszú hónapokat várni egy-egy műtétre vagy vizsgálatra, hiszen üresek a raktárak, egyre több orvos és szakdolgozó hagyja ott a pályát az alacsony bérek miatt.
  • Ezért nincs pénz hűteni a kórtermeket és a műtőket a nyári hőségben.
  • Ezért kell egyre több magyarnak a fizetős orvosi ellátást választania, mert az orbáni megszorítások tönkre teszik az állami egészségügyet.

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után európai színvonalú kórházi és járóbeteg-ellátást hozzon létre, mert ez minden magyar betegnek jár – zárja közleményét Dr. Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter.

További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, de főznél egy diétás vagy éppen egy magyaros, de költségkímélő ételt, ide kattints!

loading...