
Tusványoson nem csak Orbán Viktor beszéde hangzik el. Ez az egyik legnagyobb fesztivál, ahol jelentős létszámmal képviselteti magát a román sajtó is. Nyilvánvalóan sok kérdésük felmerül, és szeretnék is feltenni azt a megjelent magyar politikusoknak. Falakba ütköztek, ugyanis kiküldték a leggyávább minisztert, aki szóba sem állt velük.
Tusványoson nagy felháborodást keltett a román sajtó körében a magyar honvédelmi miniszter viselkedése, amelyet „dacos gesztusnak” értékeltek. A bukaresti riporter szemtanúja volt ennek az eseménynek.
A magyar honvédelmi miniszter nem válaszolt a román sajtónak Tusványoson. Bár a magyar újságírókkal fél órán keresztül beszélgetett, a román újságírók felé megtagadta a kommunikációt.
A leggyávább minisztert nem érdekelte, hogy Romániában van, a helyi sajtóval nem állt szóba
Szalay-Bobrovniczky Kristóf John O’Sullivannal, a Danube Institute igazgatójával tartott egy beszélgetést Tusnádfürdőn. A vitát követően, amikor már a magyar sajtónak interjút adott, a miniszter nem volt hajlandó válaszolni a román sajtó kérdéseire. A Digi 24 riportere, aki értette a párbeszédet, mert tudott magyarul, próbált kérdéseket feltenni. Magyarországi álláspontjáról érdeklődött volna az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban, de a miniszter kikerülte a válaszadást és távozott.
Ez a magatartás meglepő és szokatlan Romániában, ahol általában a kormánytagok válaszolnak a sajtó kérdéseire, akár röviden is, függetlenül attól, hogy melyik médium képviselői kérdezik. Románia ugyanis Európa része, nem úgy, mint Magyarország. Nálunk a leggyávább minisztert küldik egy nemzetközi eseményre. A diplomáciát már hírből sem ismerik a sötét, bunkók, akik a kézi vezérelt rendszert szolgálják, nem pedig Magyarország nemzetközi megítélését.
Egyesek úgy értelmezték a miniszter magatartását, mint egy dacos gesztust a bukaresti sajtó felé, akik jelen vannak az eseményen, és igyekeznek objektíven tudósítani. A magyar közmédiának nem célja az objektív tudósítás, csak a kőkemény propaganda sulykolása, akár Észak-Koreában. Románia ebből a szempontból is sokkal különb és európaibb nálunk.
Újabb szégyen ez Magyarországnak, amit ismét az Orbán-kormánynak köszönhetünk.
További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, és körbenéznél Magyarország legizgalmasabb főzős csatornáján, ide kattints!