
Kibukott a hazugság a „családbarát” kormányról, leszavazták a DK javaslatait.
Ráczné Földi Judit, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt szombaton, hogy
miközben az orbáni infláció okozta megélhetési válság miatt egyre csökkennek a születésszámok, a magát „családbarátnak” nevező Orbán-kormány a CSOK és a babaváró hitel eltörlése után, újabb megszorítást hozott a családok számára.
A fideszes kétharmad ugyanis leszavazta a DK javaslatát, amelyek ingyenes és eredményesebb lombikeljárásokat eredményeztek volna. Ezzel Orbán Viktor cserben hagyta a meddő párokat, és sok ezer magyartól vette el a lehetőséget, hogy családdá válhassanak, mondta Ráczné.
„A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány a lombikkezelést is szétverte. Ahogy az egészségügy sok más területén láttuk, a meddőségi klinikák államosításával drasztikusan megnőtt a várólisták száma és az egészségügy egyre kevésbé tud lépést tartani a gyermekre váró párok számával” – közölte Ráczné Földi Judit.
Orbán Viktor az elmúlt 13 évben hangoztatta, hogy „a család az első”, de ezalatt az idő alatt mégsem tett semmit a meddő párokért. Sőt, még rontott is a helyzetükön.
Ráczné Földi Judit kijelentette: Dobrev Klára szociáldemokrata árnyékkormánya felkészült, hogy a kormányváltás után minden magyarnak lehessen esélye családot alapítani!
A jelenlegi szabályozás szerint egy nő, öt darab államilag finanszírozott lombikeljárást vehet igénybe. A DK módosítója szerint a szerint az állam az első gyerek megszületéséig finanszírozta volna a lombikot. Függetlenül attól, hogy erre a hetedik alkalomig, tizedik alkalomig, vagy még tovább kell várni.
A politikus elmondta: a másik módosítójuk Magyarországon is lehetővé tette volna a genetikai vizsgálatot, amely tovább növelte volna a lombikeljárások sikerességét.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!