
Szijjártó Péter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában jelentette be, hogy hamarosan bejelentik egy újabb kínai akkumulátorgyár érkezését Magyarországra.
Mint a videóban mondja, Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, „mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár”. 2020 volt az első olyan év, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra és a jelenlegi adataik szerint az idei lesz a második ilyen év.
A külügyminiszter szerint „egyike vagyunk a világ három országának Kína és Németország mellett, ahol gyárat üzemeltet mindhárom német prémium autómárka, akik mindannyian az eletromobilitási stratégiájuk szívét Magyarországon helyezték el”. Ezeknek az akkumulátor-beszállítóik a kínai vállalatok, ezért volt „nagy megtisztelteté”s, hogy bejelenthették a CATL és az EVE Energy befektetéseit Magyarországra és egy másik top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik.
„Magyarország a 4. helyen szerepel világviszonylatban az elektromos akkumulátorgyártás terén és amint ezek a befektetések befejeződnek, az ország a második lesz” – mondta Szijjártó, aki szerint az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak.
Május közepén írta meg a Világgazdaság, hogy az európai piacra készül és akkumulátorgyár építését tervezi Magyarországon a kínai Sunwoda, ami a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártójának egyike. A lap szerint a napokban futott végig a nemzetközi szaksajtóban az a közlemény, amiből kiderül, hogy a cég aktívan készül az európai, azon belül is a magyar piacra. Az egyelőre nem derült ki, hogy Magyarországon pontosan hol lenne a helyszín. A Világgazdaság akkor kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy született-e megállapodás a Sunwodával, de nem kaptak választ a kérdésekre.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!