A rendőrség szerint helytálltak az „erőszakos tüntetőkkel” szemben

A rendőrség szerint helytálltak az "erőszakos tüntetőkkel" szemben
Fotó: Ellenszél.hu

BRFK: Agresszív, erőszakos tüntetők törtek a rendőrökre, termoszt, csavart és zászlórudat is dobtak. A rendőrség szerint helytálltak az „erőszakos tüntetőkkel” szemben.

Még a hajnali órákban tartott sajtótájékoztatót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a pénteki, a pedagógusok státusztörvénye és a magyar oktatás helyzete miatt szervezett tüntetés után. A demonstráció bejelentett része az Oktogonon zárult, utána a tüntetők egy része a Fidesz Lendvay utcai székházához vonult.

A rendőrség közlése szerint a rendőrséget eleinte verbálisan, majd tettleg is provokáló, „néhány száz főből álló agresszív tömeg” előbb papírrepülőkkel, majd „egyre komolyabb” tárgyakkal kezdte dobálni. Például fémtermosszal, vascsavarral, de horgászbotot, összetört zászlórudat és egy füstgyertyát is bedobtak a rendőrök közé.

Az eszközöket a sajtótájékoztatón bemutatták a sajtónak, valamint az esetről készült rendőrségi – köztük drónfelvételeket is – levetítettek, számolt be az MTI az eseményről.

Fülöp Gergely rendőr alezredes azt mondta, hogy „az egyre agresszívabb támadás, ami közvetlenül veszélyeztette volna a rendőrök testi épségét, megalapozhatta, megalapozta volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását” azonban a rendőrök „óriási türelmet” tanúsítva testi erővel tartották vissza „ezt a néhány száz feldühödött, megvadult embert”.

A rendőrség által kiadott képen a május 19-i tüntetésen rész vevők által a rendőrök közé dobott tárgyak – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A rendőrség által kiadott képen a május 19-i tüntetésen rész vevők által a rendőrök közé dobott tárgyak – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy négy fiatalt biztonsági intézkedés keretében, a saját testi épségük védelmében emeltek ki, mivel a tömeg hozzápréselte őket a rendőrsorfalnak. Emiatt semmilyen intézkedést nem indítottak ellenük.

Előállítottak két tüntetőt hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. Velük szemben feljelentést tesznek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Egy emberrel szemben pedig pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrség elemezni fogja valamennyi felvételt és „könnyen lehet”, hogy további eljárásokat is indítanak

– fűzte hozzá Fülöp, aki szerint az összes intézkedés számáról várhatóan szombaton tudnak tájékoztatást adni.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...