
Leiskolázta Orbánt az amerikai nagykövet. A magyar kormányfő ugyanis a konzervatívoknak szervezett nemzetközi találkozón balgaságokról beszélt a valódi problémák helyett.
A magyar miniszterelnök keményen bírálta az úgynevezett „woke” mozgalom által terjesztett „vírust”, amit szerinte nyugati liberálisok szítanak. Dicsekedve mondta ezt, mivel állítása szerint ő rendelkezik az „ellenméreggel”.
Orbán azt is követelte, hogy Donald Trump térjen vissza a Fehér Házba.
„Magyarországon sajnos mindenáron beszélni akar a kormány egy hamis kulturális háborúról. Háború azonban a szomszédban van. Vladimir Putin háborújában több ezren halnak meg” – mondta az AFP-nek adott interjújában David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete.

Az amerikai nagykövet szerint, ha Magyarországon ellenkezik a véleményed a kormányéhoz képest, azonnal megbélyegeznek. Idegen hatalmak ügynökének hívnak, pedig arról van szó, hogy függetlenként próbálod érvényesíteni az igazad.
David Pressman ugyanakkor leszögezte:
Az Egyesült Államok „arra törekedett eddig, és továbbra is arra összpontosít, hogy teret biztosítson a független intézmények és hangok számára Magyarországon a létezéshez és a virágzáshoz”.
Pressman azt is szóvá tette, hogy Szijjártó Péter a háború kezdete óta öt alkalommal járt Oroszországban, hogy energetikai ügyekről tárgyaljon, de közben Dmitro Kulebával, az ukrán külügyminiszterrel egyszer sem ült le beszélni.
Világosan látszik az interjúból is, hogy az USA egészen addig nem tud Magyarországgal gyümölcsözően együttműködni, amíg az Orbán-kormány van hazánk élén. David Pressman is leiskolázta Orbánt, ahogy már sokan mások a fejlett világban. Jó volna eldönteni, hogy mi is odatartozunk-e…