Példátlan lépést tett a NATO Magyarország ügyében

Példátlan lépést tett a NATO Magyarország ügyében

A szervezet történetében példátlan lépést tett a NATO Magyarország ügyében.

„Megkerüli” a magyar kormány blokkolását a NATO, és összehívja a NATO-Ukrajna közös tanácsot. De hogyan hívhajták össze a testületet, ha Magyarország továbbra is blokkolja a döntést? A bizottsági ülést 2018 óta sikeresen blokkolta a kormány – mi változott azóta? Visszavontuk a vétót, vagy a szövetség vezetése úgy döntött, hogy ignorálja a magyar tiltakozást? Jogi lehetőség az utóbbira is van, de példátlan lépés lenne a NATO történetében.

A német kancellár kihagyta Magyarországot, amikor arról beszélt, hogy mely országokat védené meg a NATO

Megerősítette a NATO főtitkára, hogy összehívják a külügyminiszteri szintű NATO-Ukrajna bizottságot. Azt nem cáfolta, és meg sem erősítette, hogy a magyar kormány blokkolni próbálta ezt. Bár a NATO-alapszerződésekben nincs olyan előírás, hogy egy hasonló bizottsági megbeszélést csak minden tagország beleegyezésével lehet összehívni, mégis példátlan, hogy egy tagország ellenkezését figyelmen kívül hagyják, írja az Átlátszó.

Március 21-én Szijjártó Péter külügyminiszter egy közleményben azt írta, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt közölte vele, hogy

„különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak.”

Ez a külügyminiszter állítása szerint annak ellenére történt, hogy a magyar kormány vétózta a bizottság összehívását. A NATO-Ukrajna-bizottság célja a katonai szövetség és Ukrajna együttműködésének egyeztetése, amely hosszú távon Ukrajna NATO-csatlakozásával érhet véget.

Szijjártó viszont hangsúlyozta, hogy „semmilyen érdemi integrációs közeledést a NATO vagy az Európai Unió irányába Ukrajna vonatkozásában mindaddig nem fogunk támogatni, amíg Ukrajnában helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait.”

Ugyanerre hivatkozva a magyar fél 2018 óta blokkolja a bizottság összehívását. Emiatt hivatalos formában a NATO nem is tudta fogadni az ukrán külügyeseket.

Március 22-én Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján többen is rákérdeztek a magyar álláspontra és a NATO válaszára. Stoltenberg megerősítette, hogy valóban összehívja a bizottságot. Egyikük rá is kérdezett, hogy „Magyarország hivatalosan beleegyezett-e a NATO-Ukrajna Bizottság újabb ülésébe?” Stoltenberg kitérő választ adott. Azt mondta, hogy egyeztetett Szijjártóval, hogy tisztában van a kisebbségek jogaival kapcsolatos aggodalmakkal, amelyek elő fognak kerülni az ülésen.

Nincs formális vétójog, de szokássá vált

A NATO-Ukrajna Charta a megkülönböztetett partnerségről nevű dokumentumot 1997-ben írták alá a NATO és Ukrajna képviselői. A charta célja az volt, hogy a két fél közötti együttműködés és partnerség keretét megteremtse különböző területeken, például a politikai párbeszéd, a katonai együttműködés, a védelmi reform és a biztonsági együttműködés terén. Ezt 2009-ben kiegészítették egy nyilatkozattal arról, hogy ha Ukrajna területi épségét fenyegetik, akkor összehívják ezt a bizottságot.

A charta megerősítette Ukrajna szuverenitását és területi integritását, és elismerte az ország demokratikus és piacorientált reformok végrehajtására tett erőfeszítéseit. Továbbá elkötelezte a NATO-t és Ukrajnát, hogy együttműködnek olyan kérdésekben, mint a regionális stabilitás, a válságkezelés és a fegyverzet-ellenőrzés.

A charta értelmében Ukrajna megkapta a NATO „partnerország” státuszát, és lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a NATO által vezetett békefenntartó műveletekben és katonai gyakorlatokon.

A chartát 2009-ben kiegészítették egy nyilatkozattal arról, hogy ha Ukrajna területi épségét fenyegetik, akkor összehívják ezt a bizottságot.

2018 óta a közös bizottság nem ült össze, miután a magyar kormány folyamatosan blokkolta azt. Azonban a NATO nemzetközi szerződéseiben nincsenek olyan vétószabályok, mint például az Európai Unió működési mechanizmusaiban. Ehelyett a konszenzus egy informális gyakorlat.

„A NATO alapító szerződése szerint új tagot csak akkor lehet a szervezetbe meghívni, ha azt mindenki támogatja – ezt látjuk a svéd és finn csatlakozási szándék kapcsán. Más esetekben azonban a NATO  szerződéses szabályai nem követelik meg az egyhangúságot a döntéshozatalnál” mutatott rá Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.

„Ennek ellenére mégis kialakult egy olyan félig formális eljárásrend, hogy a döntéseket – például a NATO-Ukrajna Bizottság összehívását – szintén csak akkor hozhatják meg, ha azt minden tagállam képviselője támogatja. Emiatt az elmúlt években Magyarország vétója miatt nem tartották meg formálisan a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű üléseit.”

Példátlan lépés

Tóth Norbert elmondása szerint ezt a rendet eddig sikerült tartani a NATO-ban. „Nem tudok olyan korábbi esetről, ahol a főtitkár átlépett volna egy tagország ellenkezésén. Ha a NATO vezetése valóban úgy döntött, hogy a magyar tiltakozás ellenére is összehívják a bizottságot, az példátlan lépés a NATO történetében, és a magyar diplomácia elszigetelődését, érdekérvényesítő képességének csökkenését mutathatja.”

Az persze nem lenne példátlan, ha a magyar kormány valójában csak beállt a NATO-országok sorába és elállt a vétótól, majd a manővert itthon „szabadságharcként” interpretálják. Ahogy például a kormány hangsúlyozza, hogy „elutasítják az Oroszország elleni szankciókat”, miközben valójában mindegyik szankciós csomagot megszavazták.

Stoltenberg a sajtótájékoztatón adott válaszaiból az vehető ki, hogy a szövetség vezetése úgy döntött, ignorálja a magyar tiltakozást. Erre joga van, hiszen a kérdésben nincs formális vétójoga a tagállamoknak.

„Az én jogom, hogy összehívjam a NATO-Ukrajna Tanácsot, és ezt azért teszem, mert úgy gondolom, hogy eljött az idő. Természetesen mindig arra törekszem, hogy a szövetségesek egyetértsenek, de ha nem tudunk teljes mértékben megegyezni, akkor még mindig az a prioritásom, hogy összehívjam az Észak-atlanti Tanács ülését különböző formátumokban, és most ezt teszem”

– mondta.

Tóth Norbert megjegyezte, hogy a NATO-Ukrajna Bizottság más szintű ülései ellen nem emelt kifogást a magyar kormány.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...