
Az internet megjelenésével a számítógépek és a laptopok megkönnyítették számunkra, hogy bárkivel felvegyük a kapcsolatot, teljesen felszámolva a virtuális akadályokat. Ennek számos előnye van, mint például a földrajzi helytől függetlenül bármilyen tartalomhoz és hírhez való hozzáférés, de sajnos ugyanannyi, ha nem több veszélyt is rejt magában.
A megfelelő védelemmel nyugodtan élvezhetjük a szörfözést
A hagyományos szörfözés megelőzést és védelmet igényel arra az esetre, ha valami rosszul sülne el, és ugyanez vonatkozik a virtuális szörfözésre, böngészésre is. Szerencsére léteznek megoldások, mint például a Szoftver24.hu antivírus szoftverei.
Ezek a programok folyamatosan figyelik tevékenységünket, azt, hogy milyen oldalakkal lépünk kapcsolatba internetezés közben, és milyen adatokat fogadunk tőlük. Ha veszélyt észlelnek, figyelmeztetést adnak nekünk, vagy blokkolják az adott oldal elérését. Ha pedig már letöltöttünk egy veszélyes fájlt a számítógépünkre, akkor sem kell aggódnunk, mert a vírusirtó program azonnal karanténba helyezi, és törli azt.
Érdemes mindig vírusírtó szoftverre bízni magunkat, ha internetezünk. Sajnos, bármennyire is járatosak vagyunk a digitális világban, szinte bárhol találkozhatunk fenyegetésekkel. Még ha ugyanazokat a weboldalakat látogatjuk is, akkor is szembe jöhetnek hirdetések vagy kétes oldalakra mutató üzenetek, esetleg e-mailben vagy a közösségi médiában, ahol nincs 100%-os védelem.
Az emailen terjedő vírusok több évtizedes múltra tekintenek vissza. Persze a legtöbb szolgáltató, például a Gmail beépített spamszűrővel rendelkezik, amely eleve kiválogatja a gyanús üzeneteket, és külön mappába teszi őket, hogy ne találkozzunk velük véletlenül, és ne kattintsunk rájuk, de még ez sem véd minden kártevő ellen. Néhány email néha átcsúszik a védelmen, és kényelmetlen helyzetbe sodorhatja a számítógépünket és minket is.
Milyen veszélyekkel kell szembenéznünk?
Minden vírus más és más, és soha nem fogunk találni két teljesen egyformát. A legtöbb kártevő ma már „csak” észrevétlenül gyűjt adatokat, mivel nem fogyasztanak sok számítógépes erőforrást. Ezek lehetnek érzékeny adatok, személyes információk, bankkártyaadatok stb., amelyekkel aztán visszaélhetnek.
Emellett gyakoriak a zsarolóvírusok is, a legismertebb változatok azok, amelyek teljesen korlátozzák a számítógéphez való hozzáférést. Ezek általában valamilyen pénzügyi szolgáltatást kérnek a feloldásért cserébe, de nincs garancia arra, hogy valóban feloldják, ha kifizetjük a kért összeget.
Az óvatosság nem elég
Sajnos már nem elég, ha egyszerűen továbbra is csak ugyanazokat a – megbízhatónak ítélt – weboldalakat látogatjuk, és próbálunk odafigyelni minden egyes kattintásunkra. Egyetlen véletlen üzenetolvasás is nagy problémát okozhat. De nem csak az internet jelent veszélyt: a digitális kártevők külső adathordozókon is megbújhatnak. A megelőzés a legjobb megoldás, így mindenképpen érdemes a megfelelő antivírus szoftvert beszerezni a számítógépre, laptopra.