Dobrev Klára elmondta, milyen Magyarországot szeretne

Dobrev Klára: Minden magyar család tett egy lépést hátra az elmúlt hónapokban

Dobrev Klára elmondta, milyen Magyarországot szeretne.

A DK EP-képivselője azt írta a közösségi oldalán, hogy

„Olyan Magyarországot szeretnénk, amelyben a legkülönbözőbb emberek is partnert látnak egymásban és segítik a másikat, mert így tudunk majd együtt, nemzetként is sikeresebbek lenni.

Amikor például ingyenes informatikai tanfolyamot indítunk a szépkorú tagjainknak, az éppen erről szól: ami az egyikünknek csak heti egy-két órás közösségi munka, az sok más embernek olyan segítség, amit nem kap meg senki mástól. 

Nem elég elmondani, hogy az Európai Magyarországon mindenkinek helye van, be is kell bizonyítani hétről hétre. Kipróbált receptről van szó, ez tette a DK-t a legnagyobb ellenzéki közösséggé” – véli Dobreb Klára árnyékminiszterelnök.

Dobrev Klára a legnépszerűbb

Nem mindegy, hogy azok a politikusok, amelyeknek elképzelésük van Magyarországról, milyen támogatást tudhatnak maguk mögött. Dobrev Klára megnyugodhat:

népszerűsége eddig is magasan állt a többi ellenzéki politikushoz képest, de a legújabb IDEA-kutatás szerint most nagyon elhúzott. A DK EP-képviselőjét tartják a magyarok a legalkalmasabbnak az ország kormányzására.

Az IDEA Intézet 2023. februári kutatásában megvizsgálta, hogy a vezető ellenzéki politikusok közül kit tartanak az ellenzéki szavazók a legalkalmasabbnak a jelenlegi gazdasági válság kezelésére.

Az eléjük tárt alternatívák közül minden második ellenzéki szavazó Dobrev Klárát tartotta legalkalmasabbnak a jelenlegi gazdasági válság kezelésére.

A második és harmadik leggyakrabban megjelölt Jakab Pétert és Márki-Zay Pétert már csak az ellenzéki szavazók kevesebb mint 10 százaléka jelölte meg. Ugyancsak nagyjából egytizedük a felsoroltak közül senkit sem tartott alkalmasnak erre a feladatra.

Nem meglepő ez az eredmény. A DK az egyetlen olyan magyarországi párt, amely érdemi segítséget tudott adni az embereknek ellenzékből is. A rezsivédelmi alapnak hála, sok család számláit fizette ki Dobrev Klára és csapata. A pénzt egy előzetes gyűjtésből hozták össze.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...