Elfogatóparancsot adtak ki az ország leggyűlöltebb embere ellen

Már meg is van, ki lesz az új igazságügyi miniszter

Elfogatóparancsot adtak ki az ország leggyűlöltebb embere ellen.

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki pénteken a Sky News beszámolója szerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. A bíróság Putyint az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt tartóztattatná le.

Putyin mellett az ICC az orosz elnök gyermekjogi biztosa, Marija Alekszejevna Lvova-Belova ellen is elfogatóparancsot adott ki az ukrán gyermekek elhurcolása miatt

– írja a Guardian.

A bíróság hivatalos közleményében azt írta:

alapos okkal feltételezhető, hogy Putyin büntetőjogi felelősséggel tartozik mind az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért, mind az ukrán gyermekek Oroszországba való deportálásáért.

Ez az első alkalom, hogy bárkire nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki az Oroszország Ukrajna ellen 2022-ben indított inváziójával kapcsolatban.

A brit lap szerint bírák fontolóra vették, hogy titkos körözéseket adnak ki az orosz elnökre és gyermekjogi biztosára. Végül úgy döntöttek, hogy azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a körözést, talán meg tudják akadályozni további bűncselekmények elkövetését.

Az Ukrajnában dúló háborúval és az ott elkövetett háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel, népirtással kapcsolatban Karim Khan ügyész indított vizsgálatot. Az ügyész az elmúlt egy évben háromszor is járt Ukrajnában, útjai során felkereste a háborús bűnök helyszíneit.

Vlagyimir Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov kedden közölte: Moszkva továbbra sem ismerik el az ICC joghatóságát. Oroszország ugyan 2000-ben aláírta az ICC-ről szóló római egyezményt, de az orosz parlamentben soha nem ratifikálták azt. Sőt: 2016-ban, mindössze egy nappal azután, hogy az ICC orosz megszállásnak nevezte azt, hogy Oroszország annektálta a Krímet, Oroszország megvonta korábbi aláírását a római a szervezet alapító okiratában.

Az elfogatóparancs ellenére az ICC-nek semmilyen hatásköre nincs a gyanúsítottak letartóztatására, jogköreit pedig kizárólag azokban az országokban gyakorolhatja, amelyek aláírták a bíróságot létrehozó megállapodást.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...