
Orbán elbújt a nemzeti ünnepen, szégyent hoz a magyar szabadság ünnepére 2023-ban is.
Kordonnal zárták le Kiskőrösön a színpad környékét, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet 15 órától. Csak a meghívott vendégeket engedik be a közönség soraiba. Másfél órával a rendezvény kezdete előtt ott volt a helyszínen a Megafon teljes csapata, Rákay Philip, Tihanyi Tóth Csaba, valamint Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője is feltűnt.
A miniszterelnök Kiskőrösön eszik a narancsos Fidesz-pizzából és Petőfi házánál mond beszédet. Budapesten nem mert kiállni az emberek elé, inkább az egyik miniszterét, Csák Jánost küldte.
Nem lehet csak úgy benézni Orbán beszédére
Kordonnal zárták le Kiskőrösön a színpad környékét, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet 15 órától. Csak a meghívott vendégek mehetnek be a közönség soraiba, írja a Telex. A portál fotós kollégáját sem engedték be a színpad elé, holott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pár napja még a következőt válaszolta kérdésre:
„Szeretettel várjuk önöket az eseményen, előzetes sajtóregisztráció nem szükséges”.
A helyszínen azt mondták, csak a karszalaggal rendelkező újságírókat, fotósokat és videós stábokat engedik be az elzárt területre. Hogy mégis hogyan lehetett karszalagot kapni, nem derült ki.
A közmédia és a Hír Tv munkatársait beengedték. A kormányfüggetlen média így csak a kordonon kívül, jókora távolságból tudja majd követni a miniszterelnök beszédét, amit percről percre közvetítünk 15 órától.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!