
A légiközlekedési szakértő szétcincálta a hazugságot Orbán útjáról. Orbán Viktor a honvédség luxusgépével kirándulgat, és hazudik róla.
Technikai landolás során szállt ki Pisában Orbán Viktor a fővárosba tartó honvédségi gépből – tudta meg az RTL a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. Miután a magyar miniszterelnök hivatalos látogatást tett Kairóban,
egy honvédségi repülővel nem Budapestre, hanem Pisába repült, ahol kiszállt, majd később Firenze utcáin tűnt fel a felesége, Lévai Anikó társaságában.
Az RTL a technikai landolással kapcsolatban tett fel kérdéseket Pető György pilótának és légiközlekedési szakértőnek. Pető szerint némiképp sántít a Kormányzati Tájékoztatás Központ válasza. Ugyanis akkor beszélhetünk technikai leszállásról, ha az útmegszakítás nem tervezett volt, például ha a pilótának meg kell győződnie arról, hogy nincs a repülés biztonságát veszélyeztető probléma.
Ha az útvonalterv szerint a gépnek Kairóból Budapestre kellett repülnie, akkor is legfeljebb néhány tíz kilométerre térnek ki, hogy leszálljanak egy repülőtéren. Ilyen esetben azonban az utas nem száll ki a gépből
– tette hozzá a légiközlekedési szakértő.
Hadházy Ákos szerint a miniszterelnök a Firenzében tanuló lányához repült. Az olasz kitérő legalább 3-4 millió forintba kerülhetett az adófizetőknek a gép üzemeltetési költségei miatt. A képviselő hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést.
A képviselő szerint többen teljesen jogosan szóvá tették, hogy
ezt a bűncselekményt követte el a kormányfő, amikor a tervezettnél másfélszer hosszabb (!) útvonalra, ezer kilométeres (!) kitérőre kötelezte a „honvédségi” utasszállító repülőgépet, csak mert ő Toszkánába ment családi kirándulásra.
Valóban meg kell tennem a feljelentést, hiszen ez tökéletesen ráillik a hivatali visszaélés fogalmára: „Btk 305. §.: Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen
- hivatali kötelességét megszegi,
- hivatali hatáskörét túllépi,
- vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
– írja a Facebookon Hadházy Ákos.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!