
Számszerűsítették, milyen hatalmas vagyont spórolhatott volna Magyarország, ha Orbánék nem Putyintól veszik a gázt.
265 milliárd forintot takarított volna meg tavaly Magyarország, ha az Orbán-kormány nem Vlagyimir Putyintól, hanem a tőzsdén vásárolta volna meg gázt
– állítja cikkében a Népszava.
A lap szerint decemberben 35 százalékkal 1411 euróra csökkenhetett az oroszoknak kifizetett magyar gázár ezer köbméterenkénti átlaga. Ezt a KSH által most frissített külkereskedelmi nyilvántartásokból számították ki. Mint írják, ez látszólag megfelel a piaci áresésnek:
holland gáztőzsde (TTF) irányadó, két hónappal korábbi, októberi átlagszintje ugyanis 33 százalékkal 1324 euróra esett.
Ennél az oroszoknak tehát még mindig körülbelül 7 százalékkal többet kellett fizetnünk. Igaz, ez a felár a novemberi, tíz százalékhoz képest némiképp csökkent.
Míg az októberi tőzsde megawattóránként 135 eurós átlagot mutatott, addig a decemberi orosz ár megawattóránként 144 euróra becsülhető.
A szerző számításai szerint, ha az egész évre szükséges földgázt nem az orosz szerződés alapján, hanem a szabad piacon vettük volna meg, úgy körülbelül 265 milliárd forintot takarítottunk volna meg.
A lap szerint furcsa, hogy Orbán Viktor látványosan Moszkva-barát politikát folytat arra hivatkozva, hogy az oroszoktól megkapjuk a szerződésben megrendelt gázt. Kétségtelen: Moszkva ma már kizárólag a magyar-orosz megállapodást nem sértette meg a szállítások egyoldalú leállításával, ám azok az államok, amelyek gázcsapját Putyin ily módon elzárta, sikerrel váltottak más beszállítóra.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly február elején azt állította, hogy Magyarország a világpiaci ár ötödéért vesz orosz gázt, de azóta többször állították már, hogy ez nem igaz. A választás utáni nemzetközi sajtótájékoztatón megkérdezték erről Orbán Viktort is, aki már csak azt felelte, hogy
„nem az az első számú cél, hogy olcsóbb legyen a gáz, hanem az, hogy hosszú távon mindig legyen ellátás”.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!