
Korábban az Ellenszél is beszámolt róla, hogy a Pegasus-bizottság megérkezett Magyarországra. Az európai csoport azért jött létre, hogy minél több részletet felderítsen a civileket megfigyelő kémprogramról és annak magyarországi alkalmazásáról.
Számos nagyhírű nemzetközi lap is írt róla, hogy Magyarországon újságírókat, civileket figyeltek meg a kémprogrammal. A Pegasus és hasonló kémszoftverek használatának kivizsgálására felállított európai parlamenti vizsgálóbizottság (PEGA) tíz taggal jött létre. Magyarországi látogatásukon találkozni akartak Varga Judittal is, aki Sorosra és egyéb fideszes lózungokra hivatkozva iszkolt el a találkozó elől.
Varga Judit elismerte, hogy a küldöttség tagjai találkozót kértek tőle, ő azonban – mint fogalmazott – uniós ügyekért felelős miniszterként kénytelen visszautasítani a felkérésüket.
„Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik. A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik” – írta.
Varga szerint a magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért „a jogállamiság védelme érdekében” nem járulnak hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez. Arra a miniszter nem tér ki, hogy kémszoftverrel újságírókat megfigyelni mennyire fér bele a jogállam működésébe.
„Nem kívánunk asszisztálni a magyar és európai baloldal Soros-dollárokból támogatott performanszához” – tette hozzá a miniszter.
Intenzív nyomozásba kezdett a Pegasus-bizottság Magyarországon
A bizottság alelnöke, Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a közösségi oldalán tájékoztatta a közvéleményt a PEGA jelenlegi munkájáról.
„Minél több részlet derül ki a Pegasus-botrányról, annál nyilvánvalóbb, hogy Orbánék valóban a legsötétebb időket idéző módon kémkedtek ártatlan magyar civilek ellen.
Tegnap este volt az adatvédelmi biztos meghallgatása. Péterfalvi Attila elismerte, hogy enyhén szólva sem erőltették meg magukat a kémbotrány kivizsgálásakor.
Az Igazságügyi Minisztériumban például, egész egyszerűen nem folytatott vizsgálatot az adatvédelmi hatóság, mert szerintük a minisztérium csupán aláírta az illegális megfigyeléseket. „Érdekes” érvelés…
Ma folytatjuk a vizsgálatot. Az igazság ki fog derülni” – zárja sorait a Pegasus-bizottság alelnöke. A Fidesz nehéz helyzetben van, hiszen az eredeti tervük szerint arra sem jöttek volna rá a megfigyeltek, hogy használják ellenük a programot. Mostanra pedig EU-s szintű vizsgálóbizottság foglalkozik az üggyel, amelynek tagjai Magyarországon vannak.