
A volt honvédelmi államtitkár szerint NATO-mentesítésbe kezdtek Orbánék a honvédségnél. Ismerve a Fidesz nyugat-ellenes politikáját ez nem sejtet túl jót.
Információk alapján száz, de én úgy tudom, hogy már 170 tábornok és tiszt kapta meg azt a… volt vele az a beszélgetés, hogy távoznia kell
– mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este.
A DK politikusa, korábbi honvédelmi államtitkár azt is mondta, hogy még nem tudni, ennek hol lesz a vége, de „a Honvédelmi Minisztérium környékéről ezres nagyságrendet hallottam”.
Vadai szerint
„ez azt jelenti, hogy egy NATO-mentesítés folyik jelen pillanatban a magyar honvédségnél”, hiszen „a 45 éves tisztek és tábornokok nemzetközi tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő és a NATO-ban szocializálódott katonák”. Vadai arról is beszélt, hogy az intézkedések célja az is, hogy a politikai hűség legyen mostantól irányadó a Magyar Honvédségben.
A napokban egy új kormányrendeletet hoztak. Ez lehetővé tette, hogy a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa a szolgálati viszonyát azoknak a katonáknak, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek a honvédségnél.

Tisztogatás a honvédségnél
Az új jogszabály megjelenése után gyorsan terjedni kezdtek olyan hírek, hogy a honvédelmi miniszter a rendelet által kapott jogával élve „nagytakarítást kezdett” a tisztek és főtisztek körében, tömegesen menesztette a honvédségnél a vezérkar tagjait, mentett fel tábornokokat, ezredeseket szóban. A Telex forrása már szerda reggel azt közölte, hogy
állítólag legalább száz ezredes, tábornok kapta meg az egyoldalú felmondást, egy másik forrás szerint 157 tábornoknak és ezredesnek mondtak fel azonnali hatállyal.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!