Dobrev Klára hatalmasat robbantott az árnyékkormánnyal: sorra állnak ki mellette az ismert magyarok

Dobrev Klára: Erős önkormányzatokkal lehet európai Magyarországot építeni
Kép forrása: MTI

Több hónapos titkolózás után pénteken végre kiderült, mire készült a DK, amikor Gyurcsány Ferenc arról írt a közösségi médiában, hogy „készülünk, készüljetek”.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Dobrev Klára árnyékkormányt alakított. Gyurcsány Ferenc pártelnök feleségét erre a DK elnöksége kérte fel. A párt szerint ez lenne a magyar történelem első „igazi” árnyékkormánya, mely megmutatná, hogy van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból, amit a Fidesz és Orbán Viktor okozott.

Az árnyékkormány egy ellenzéki politikusokból álló csoport, akik lemásolják az adott kormányzat minisztréiumi struktúráját azért, hogy megmutassák az embereknek, mit tennének másképp, jobban, mint az épp aktuálisan hatalmon lévő kormányzat. Így közvetett hatást érhetnek el.

Vásárhelyi Mária szociológus, az MTA tudományos főmunkatársa arról írt a DK bejelentése után, hogy

Ebben a dermedt és kilátástalannak tűnő közéletben jó ötletnek tartom az árnyékkormány megalakítását, nemcsak azért, mert végre megmozdul valami, hanem azért is, mert ez valamiféle koordináta rendszerbe rendezi az ellenzéki közösséget, kialakulhat valamiféle középerő, amely viszonyítási pont lehet. És mivel a DK a legerősebb, a legkomolyabb szervezettel, aktivistával, párttaggal és szavazóval rendelkező ellenzéki párt, ezért indokoltnak tartom, hogy ők alakítsanak árnyékkormányt.

És ahogy az előválasztás idején, most is úgy gondolom, hogy Dobrev Klára alkalmas arra, hogy az árnyékkormány miniszterelnöke legyen. Bízom benne, hogy minél hamarabb , kiléphet az árnyékból és egy újra szabad és demokratikus Magyarország miniszterelnöke lesz.

Kaltenbach Jenő jogtudós, az állam- és jogtudományok kandidátusa pedig arról írt a Facebookon, hogy

Április óta az első jó hír. Megalakul a Dobrev-árnyékkormány! Jó, eredmènyes munkát, kitartást, bölcsessèget kívánok nekik! Óriási fába vágták a fejszéjüket, ahol röpködni fognak a forgácsok.

Juszt László bejegyzése pedig szó szerint letarolta a Facebookot. Ő a következőket írta:

Április 3-a, a Márky-Karácsony kettős elfuserált játszmája után megfogadtam, hogy befejezem az írást. Ennek két oka volt a “közönség” mérhetetlen közönye, ami a mai napig tart. Ha megnézzük az azóta lezajlott önkormányzati választások számait – például Óbudán a részvétel 24 százalékos volt. A 6191 választásra jogosultból 1499-en mentek el szavazni. 750-en szavaztak a Fidesz jelöltre és 747-en az ellenzékiekre. Kérdésem: a 4.692 óbudait ennyire nem érdekli, hogy mi lesz vele? Hogy kik döntenek a sorsáról?

De ez igaz az összes többi helyen is.

A másik ok az, ahogyan az “egyesültellenzék” semmibe vette a választói akaratot azzal, ahogyan Karácsony a visszalépésével megnyitotta az útat Márky előtt.

De akkor most mégis mi ültetett ismét a géphez? A dac, az akarat, a “csakazértis”. Nem csináltam soha titkot abból, hogy az országnak végre egy értelmes nőre van szüksége a kormánynál. 

Dobrev Klára most felvállalta – azt, ami egy ilyen ma már hivatalosan is autokrata rendszerben szinte lehetetlen – árnyékkormányt alakít. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni! Ezt segíteni, támogatni kell!

Évekig az alábbi kép és felirat állt ennek az oldalnak a tetején:

“A XX. század két legférfiasabb politikusa.”

loading...