Megtörte a csendet a Szőlő utcai gyermekbántalmazási ügy egyik áldozata. Bangó Sándor eddig rejtőzködött, de most arccal és névvel vállalta történetét. Dobrev Klára friss bejegyzésében számolt be róla, hogy a fiatalember felhívta őt, és kérte, mondja el, hogy korábban is nyilatkozott, akkor még arc nélkül.
Fél évvel ezelőtt a fiatalember még rettegett a lehetséges következményektől. Akkor csak eltorzított hangon mert beszélni a vele történtekről. Dobrev Klára csapata már ekkor látta az ügy döbbenetes súlyát. Napról napra egyre sokkolóbb részletek láttak napvilágot a kegyetlen bánásmódról. A gyermekeket azonban védeni kellett a hatalom esetleges bosszújától. A fiatalok senkiben sem bíztak a sok csalódás után. Hosszú és fájdalmas folyamat volt, amíg egyáltalán meg mertek szólalni. A történeteik mögött végig ott lappangott a rettegés és kiszolgáltatottság.
Dobrev Klára bejegyzése:
„Ez a fiatalember háttal Bangó Sándor. Ő volt az első Szőlő utcai áldozat, aki tavaly ősszel elmesélte nekem azokat a borzalmakat, amelyeket átélt. Most arccal, névvel is felvállalta a történetét. Ma pedig felhívott, és tőlem is azt kérte, mondjuk el, hogy ebben a videóban is ő szerepel.
Fél évvel ezelőtt még nagyon félt. Ezért a videóban nem mutattuk az arcát, és a hangját is eltorzítottuk. Eddig gyűjtötte a bátorságot, én pedig büszke vagyok rá, hogy nem rejtőzködik tovább.
Amikor a kollégáimmal elkezdtünk foglalkozni a Szőlő utcai borzalmakkal, még nem sejtettük, milyen mélyre vezet ez az ügy. Napról napra újabb és újabb részletek kerültek felszínre, és mindegyik sokkolóbb volt az előzőnél. Volt, hogy legszívesebben belekiáltottam volna a világba mindazt, amit megtudtunk — annyira igazságtalannak és elviselhetetlennek tűnt.
De közben ott voltak a gyerekek. Fiatalemberek, akik már így is túl sok mindenen mentek keresztül. Féltettem őket. Féltettem attól, hogy ha megszólalnak, a hatalom bosszút áll rajtuk. Ők maguk is rettegtek, és nem bíztak senkiben. Nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, mire egyáltalán megszólaltak — még úgy is, hogy rejtve maradhattak, torzított hangon beszélhettek. Minden egyes mondatuk mögött ott volt a félelem.
És közben azt is láttam, hogy a rendőrség nem tesz meg mindent. Nem rohantak, hogy minden érintettet felelősségre vonjanak. Sőt, volt időszak, amikor inkább az tűnt, mintha a gyerekeket próbálnák eltüntetni, elhallgattatni — akár azzal is, hogy felnőttek közé, börtönök mélyére kerüljenek.
Mindezek ellenére ma is büszke vagyok arra, hogy belevágtunk. Hogy nem fordítottuk el a fejünket. Hogy végül sikerült leleplezni Juhász Péter Pál bűntársait. Ha akkor nem kezdjük el, talán ma is ugyanott lennének, ugyanazt tennék, következmények nélkül.
Arra is büszke vagyok, hogy mi tettük fel először a kérdést a Parlamentben: ki is az a „Zsolti bácsi”? Tudtuk, hogy ezzel kockázatot vállalunk. És kaptuk is érte hideget és meleget egyaránt. Az én mentelmi jogomat is újra kikérték az Európai Parlamenttől. De voltak pillanatok, amikor egyszerűen nincs választás: ki kell mondania az igazságot.
Most talán van esély arra, hogy valódi változás történjen. Hogy elkezdődjön egyfajta megtisztulás. Az a légkör, amelyben egyesek sérthetetlennek érezték magukat, odavonzotta a legrosszabbat: a szörnyeket, a perverzeket, a bántalmazókat.
Mindennek ki kell derülnie. A „Zsolti bácsiknak”, azoknak is, akik segítették őket — akár a rendőrségen belül, akár egyházi intézményekben. Nem maradhatnak titkok.
És én addig nem nyugszom, amíg minden részlet napvilágra nem kerül.”
Ne állj meg itt! Olvass tovább az Ellenszél változatos tartalmai között.
Kövess minket a Facebookon is!