
Most a vidék jön! címmel országos tüntetésre szólította fel a magyar mezőgazdasági vállalkozókat a Likvid Kontroll Kft. Facebook-oldalán. A bejegyzést Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő tette közzé.
Tegnap a szervező kijelentette, hogy
“Hiába tiltaná ki a rendőrség a fővárosból a traktorokat, a károsult gazdák az aszfaltot is felszántanák.”
Sokszor több milliós kamarai díjat fizettetnek meg a termelőkkel és a tenyésztőkkel, akik ezért cserébe semmilyen támogatásban sem részesülnek, viszont akaratuk ellenére olyan intézkedések bevezetését támogatják, amelyek egyes nagyvállalkozók érdekeit szolgálják, az ő munkájukat és életüket pedig ellehetetlenítik.
Megengedhetetlen az is, hogy az Alföld elsivatagosodásának felelősségét és az ebből származó károkat és költségeket is a gazdák nyakába akarják varrni.
Az esemény leírása szerint a tüntetés,
“2022. augusztus 20-án vidéken az autópályákon és főútvonalakon 6.00 órától, Budapesten a Duna partján a belvárosi rakparton 18.00 órától” veszi kezdetét.
Térképre tették a helyszíneket, ezek alapján Pintér rendőrsége felkötheti a gatyát
Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Résztvevők!
Az elmúlt egy hónapos szervezés eredményeképp és különösen az elmúlt pár napban beérkezett visszajelzések, jelentkezések alapján a térképen szereplő, határon belüli települések MINDEGYIKÉN LESZ TRAKTOROS GAZDATÜNTETÉS! A vidéki demonstrációk céljukat és időbeliségüket tekintve kapcsolódnak a budapesti központi eseményhez
– írja a Facebookon Szabó.
A megmozdulások: