
A tagállamokat tömörítő Európai Tanács egységes az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciócsomag elfogadásának szükségességét illetően – közölte közös közleményben az Tanács és az Európai Bizottság (EB) vasárnap.
A Portfolio által kiszúrt közlemény szerint az EB felülvizsgált javaslatai alapján az elmúlt napokban intenzív megbeszélések zajlottak a szankciós csomag részleteiről, és az intézkedések többsége tekintetében igen jelentős előrelépés történt.
Közölték, hogy a Tanács még dolgozik azon, hogy „a szolidaritás jegyében véglegesítse azon tagállamok olajellátási feltételeihez szükséges garanciákat”, amelyek jelenleg nagyon sajátos helyzetben vannak az oroszországi vezetékes szállítás miatt. A tárgyalások a hét elején folytatódnak, hogy a lehető leggyorsabban teljes körű megállapodás szülessen az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós csomagról – tették hozzá.
Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke szerdán ismertette a hatodik szankciós csomag részleteit. Elmondta, az EU hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolajbehozatalt, az év végére pedig a finomított olajtermékek importját is.
Közölte, az EU gondoskodni fog arról, hogy az orosz olajat rendezett módon vonja ki az uniós piacról, és lehetővé tegye az alternatív szállítási útvonalak biztosítását. Az EU ezzel megnöveli az Oroszországra nehezedő nyomást, ugyanakkor csökkenti a járulékos károkat szerte a világon.
A csomag mások mellett olyan magas rangú katonatiszteket vonna az uniós megszorító intézkedések hatálya alá, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában, vagy felelősek Mariupol ostromáért. Továbbá a legnagyobb orosz bankot, a Sberbankot és két másik nagy bankot kizárná a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből. Az EU emellett három nagy orosz állami tulajdonú műsorszolgáltatónak tervezi megtiltani az uniós műsorszórást minden platformon, kábelen, műholdon, interneten és okostelefonos alkalmazásokon keresztül egyaránt.
A szankciós csomagban az EU egyebek mellett
- behozatali tilalmat rendelt el az Oroszországból származó szénre és más szilárd fosszilis üzemanyagokra.
- Megtiltotta az orosz lobogó alatt lajstromozott hajók kikötését az uniós kikötőkben.
- Megtiltott minden orosz és fehérorosz közúti fuvarozási vállalkozás számára, hogy árut szállítson az Európai Unión belül.
- Exporttilalom lépett érvénybe 10 milliárd euró értékben a sugárhajtómű-üzemanyagok és egyéb áruk, például kvantumszámítógépek, fejlett félvezető-, valamint csúcskategóriájú elektronikai eszközök és szoftverek esetében, és behozatali tilalom érvényes 5,5 milliárd euró értében az olyan termékekre, mint a fa, a cement, a műtrágya és egyes luxustermékek.
- Az EU továbbá általános tilalmat rendelt el az orosz vállalatok számára az uniós tagállamok közbeszerzéseiben, valamint az orosz és fehérorosz állami szerveknek nyújtott valamennyi pénzügyi támogatásra.