Juszt László Zelenszkijjel hasonlította össze Orbánt: nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc

Juszt László figyelmeztet: besorozhatják a magyar fiatalokat

„Azt gondolom, hogy Orbán beszüntette a Visegrádi négyek alakulatot. Miután sem a lengyelek, sem a szlovákok, sem a csehek nem állnak már szóba vele, a dolog okafogyottá vált. Mint ahogyan Nyugat-Európában sem fogadja ma már senki. “Leprás” lett, akitől mindenki félve húzódik el. Így elmegy Putyin legszorosabb barátjához Szerbiába – írja a Facebookon Juszt László.

A népszerű újságíró szerint „ma már az is férfiasabb lenne, ha felülne a honvédséginek hazudott kormánygépre, s elrepülne Moszkvába, hogy a barátját vigasztalja.”

Nem kellett volna ide jutnia! Ezt az önző, pávatáncos politikája okozta. 

Azért az elgondolkodtathatná a híveit, hogy 33 éve azzal a jelszóval robbant be a köztudatba ő és a pártja, hogy “Ruszkik haza!”, ma pedig azt a pártársát, – Németh Zsoltot, – aki ugyanezt ismételte meg, kiátkozza a pártja.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy most néztem meg az RTL-en “A nép szolgája” című sorozat első két részét, amit a humorista Zelenszkíj évekkel ezelőtt készített, s aminek – lényegében – a következményeként valóban megválasztották Ukrajna elnökének.

Ebben az esetben egy “bohócból” lett világszínvonalú politikus, míg nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc.”

loading...