
Nem ma volt a szerencsenapja Orbán 2006-os kegyeltjének.
Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék szerdán.
Az elsőfokú, nem jogerős ítélet további 5 vádlottat sújtott tíz évnél hosszabb fegyházzal, több másik vádlott pedig 5 év körüli szabadságvesztést kapott. A bíróság a rendelkező rész kihirdetése után nyomban határozott Budaházy és több társa letartóztatásáról is, amit azonnal végrehajtottak.
Az eljárás adatai szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak többsége jobbára tagadta a terhére rótt cselekményeket.
A Fővárosi Törvényszék 2016-ban már egyszer elítélte első fokon, nem jogerősen Budaházyt és társait – Budaházy akkor 13 évet kapott –, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azt a döntést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a törvényszéket.
Emlékezhetünk rá, hogy Hiller István házát is meglőtte éles lőszerrel a terrorszervezet, amelynek tagjai a 2006-os zavargások során is kitűntek Orbán csicskái közül. Koncepciós pernek tartják az eljárást, de a bíró emlékeztette őket: 80-100 ember összeesküvése kellene ahhoz, hogy egy ilyen per felálljon.
Reméljük, hogy a 2006-os randalírozók egyszer majd mind odakerülnek, ahová valók: az elfeledett Orbán-csicskák közé.