Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Biden: Korábban nem látott mértékű segítséget ad az USA Ukrajnának

Joe Biden megtette a nagy bejelentést: ennek örülni fog a szabad világ
Kép forrása: AFP

Joe Biden amerikai elnök újabb, 800 millió dollárnyi katonai segítséget jelentett be szerdán Ukrajna számára. Biden néhány órával azután jelentette be az újabb csomagot, hogy Zelenszkij az amerikai Kongresszus előtt beszélt.

A CNN híre szerint az újonnan bejelentett fegyverszállítmánnyal kapcsolatban az elnök azt mondta, az eszközöket közvetlenül az amerikai védelmi minisztériumtól kapják, és megköszönte a Kongresszusnak, hogy lehetővé tette ezt.

Biden szerint az új csomag korábban nem látott mértékű segítséget jelent majd Ukrajna számára, és többek közt 800 légvédelmi rendszer kerül majd bele, hogy az ukránok továbbra is meg tudják állítani a légterükbe repülő orosz helikoptereket és repülőket. Ezek mellett tankelhárító gránátok is kerülnek majd a csomagba,

loading...
About Jabronka Richárd 11128 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.