Háború: Belekerült egy csavar a Magyarországon áthaladó fegyverszállítmányok történetébe

Csak Orbán mozgását figyeld! - ez az ember beteg
Kép forrása: Orbán Viktor/Facebook

Az Orbán-kormány már egy hete vehemensen hangoztatja azt, hogy Magyarország nem enged át fegyverszállítmányokat a területén Ukrajnába, de kiderült, hogy mégis engedélyezték a szállításokat.

Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajnába, valamint nem engedi, hogy halált okozó fegyvereket szállítsanak keresztül az országon

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, előzőleg pedig Orbán Viktor beszélt arról, hogy stratégiai nyugalomra van szükség, és azzal érvelt a fegyverek küldése ellen, hogy

szomszédos országról van szó, számolni kell azzal, hogy az oda küldött fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, „hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, onnan is vonultattak be katonákat”.

Hétfőn délelőtt Orbán Viktor a nemzetbiztonsági operatív törzs ülése után egy Facebook-videóban megerősítette, hogy Magyarország nem enged át a területén fegyverszállítmányokat. Erről meg is jelent már a kormányhatározat.

Csavar a történetben

A március 7-i, Orbán által említett kormányrendeletet átolvasva azonban kiderül, hogy van egy csavar a történetben, amit viszont a miniszterelnök nem említett – írja a hvg.hu.

Magyarország alapvető biztonsági érdekei védelme érdekében szigorúbb nemzeti politikát alkalmaz, és így nem engedélyezi (…) a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából az Európai Békekeret keretében (…) Magyarország területén szárazföldi és légi úton Ukrajnába történő szállítását.

Ám a határozat 3. pontjában rögzítik, hogy az ugyanilyen, halált okozó fegyverek mégis eljuthatnak Ukrajnába Magyarországon keresztül, még ha egy kis kerülővel is. A kormányhatározat 3. pontja ugyanis így szól:

Magyarország engedélyezi a szövetséges fegyveres erők által az Európai Unió Tanácsának (KKBP) 2022. február 28. napján meghozott, a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről szóló 2022/338/KKBP határozata hatálya alá tartozó eszközöknek (halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak) Magyarország területén szárazföldi és légi úton más szövetséges tagállamba történő szállítását.

A kulcsszó ebben a “más tagállamba”. Ez azt jelenti, hogy mégis átengedi Magyarország a területén a fegyvereket, ha azok kerülőúton, egy másik NATO-tagállam érintésével jutnak csak el Ukrajnába. 

A kormányhatározat engedélyezi továbbá NATO “reagáló erők” Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra telepítését, noha eddigi nyilatkozatai alapján a kormány ez elől is elzárkózni látszott.

loading...