
Az USA jelez: Orbán Viktor nemkívánatos személy a Nyugaton, nemkívánatos a szabad világ katonai-politikai szövetségeiben, ezért ne is számítson semmi jóra.
Antony Blinken külügyminiszter után Európába érkezik Kamala Harris, Joe Biden alelnöke is, hogy az amerikaiak szolidaritási üzenetét átadja a keleti szövetségeseinek – közölte Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője. Úgy tűnik, Orbánnal nem szolidarítanak Washingtonban, őt ugyanis nem látogatja meg az Egyesült Államok alelnöke.
A Fehér Ház március 4-én kiadott közleményében arról írtak: Harris március 9-11. közötti találkozói arra összpontosítanak majd, hogy az Egyesült Államok miként tudja támogatni Ukrajna szomszédos országait a menekültek ellátásában.
„A lengyel és román vezetőkkel való találkozásaink alkalmával megvitatjuk majd Ukrajna népének a biztonsági, gazdasági és humanitárius támogatását”, valamint azt az elhatározást, hogy súlyos gazdasági szankciókat rójanak Oroszországra és az invázióban szerepet vállalókra,
– áll a közleményben.
„Az alelnök látogatása a NATO-szövetség erejét és egységét mutatja, valamint az Egyesült Államok kiállását a kelet-európai szövetségesek mellett az orosz agresszióval szemben”.