Ceglédi Zoltán egy befogadóbb és higgadtabb kommunikációval rendelkező nőt javasolna Márki-Zay Péter helyettesének

Ceglédi Zoltán szerint kell egy második ember Márki-Zay Péter helyettesének, mégpedig ezért:

1. Ami fontos előnye volt MZP-nek, az mostanra hátránnyá is vált

A politikai elemző úgy véli, egy miniszterelnök-helyettes jelölésével be lehetne vonni e pártokat az MZP-kampányba, lehetne egy érdemi összekötő a jelölt és a jelölők között, egy egyensúlyozó, hídépítő szereplő.

„Úgy nem lesz kormányváltás, ha a miniszterelnök-jelölt továbbra is a szemközti járdáról kiabálja, hogy rengeteg az áruló az ellenzékben. Valakinek át kéne vezetnie a zebrán” – írja Ceglédi Zoltán a Szeged.hu-n.

2. MZP nyilatkozatai, üzenetei sajnos az ellenzéki oldalt is megosztják

„Muszáj lenne ellensúlyozni a migránsszámlálóval meg melegezéssel tett kárt. Ezt is egy miniszterelnökhelyettes-jelölt vihetné, garanciájaként annak, hogy ha kormányra kerülnek, akkor ő lesz, aki tudja, mi a teendő” – írja a publicisztikájában Ceglédi.

3. MZP önmagában még (már?) nem kihívás, nem teljes alternatíva a Fidesz felé

„Jelen állás szerint Magyarország miniszterelnöke MINDENKÉPPEN egy fehér, keresztény, jobboldali, heteroszexuális, nagycsaládos, ötvenes férfi lesz a májusi kormányalakítás után is. Tizenkét év vajúdás után az ellenzék sok szempontból egy wannabe-Orbánt tudott elsőszámú jelöltként kitermelni.

Eközben a Fidesz egy negyvenes nőből csinál köztársasági elnököt, és szintúgy fiatal női kormánytagját (máskor meg politikusa családtagját) pont az ellenzéki nyilvánosságból érkező homofób támadásoktól kell védelmeznie. És ha Dobrev Klára esetleg nem vállalja a DK virtuális listavezetői pozícióját, akkor az ellenzéki lista első öt, azaz a szavazólapra kerülő nevei csupa férfit sorakoztatnak majd.

Muszáj lenne egy nőt, MZP-től baloldalibb politikai agendával, befogadóbb és higgadtabb kommunikációval, létező pártpolitikai hátországgal, érdemi politikai tudással és tapasztalattal helyettesnek jelölni. Most. Kezd végzetesen szétrepedni az ellenzéki kampány, a pártok tolják a saját egyéni jelöltjeiket, elnökeik néha odaüzennek a másik oldalon ide-oda csapódó MZP-nek, aki meg erre visszaárulózik.

Mindez pedig végképp elriasztja a pártoktól távolságot tartó, bizonytalan szavazókat, holott róluk szólna a kormányváltás” – írja Ceglédi Zoltán a Szeged.hu-n. A pontokat részletesebben is kifejti a véleménycikkben, amit itt olvashatsz el.

loading...