Szorult helyzetben Budai Gyula: vagy bocsánatot kér Czeglédy Csabától, vagy fizethet, mint a katonatiszt

MTI-fotó, Kallos Bea

„Ha nem tesz eleget a bíróság jogerős döntésének, azaz nem kér tőlem nyilvánosan bocsánatot a hazugságai miatt, akkor a bírósági végrehajtó akár fél millió forinttal is megbírságolhatja, vagy a rendőrséggel fog kopogtatni a képviselő ajtaján, hogy kikényszerítse a meghatározott cselekmény elvégzését” – írja Dr. Czeglédy Csaba ügyvéd, DK-s országgyűlési képviselőjelölt a közösségi oldalán Budai Gyuláról.

„Most hogy Gyulánk már nem tudja hívogatni Völner Pál volt miniszterhelyettes haverját, hogy az simítsa el ezt az ügyet a végrehajtási maffia segítségével, kíváncsian várom, hogy a jogerős ítéletnek való ellenállása esetén a végrehajtó melyik megoldást fogja választani.

Amíg nem teljesít, folyamatosan bírságolható, akár százszor is” – írja a politikus.

„Egyébként szép kis banda ez a Fidesz: ők önként még a bírósági ítéletekben foglaltakat sem teljesítik.
Arra valószínűleg nem számítanak, hogy vagyunk páran, akik ezt nem hagyják annyiban” – zárja sorait Dr. Czeglédy Csaba.

loading...