Végrehajtást rendelt el Budai Gyula ellen a Budapest Környéki Törvényszék

Két napja sztrájkolnak Székesfehérváron a magasabb bérekért. Az Arconic-Köfém székesfehérvári gyárának több mint 800 dolgozója szüntette be a munkát. 
Fotó: Ellenszel.hu

Budai Gyula ellen a mai napon a Budapest Környéki Törvényszék végrehajtást rendelt el, mert Budai nem tett eleget a Kúriát is megjárt ügyben a bíróság jogerős ítéletének – adta hírül Dr. Czeglédy Csaba a közösségi oldalán.

Úgy tűnik, Budai szerint rá nem vonatkoznak a törvények

A bíróság jogerősen arra kötelezte a ripacskodásra mindig kész Budait, hogy az MTI útján OS közlemény formájában tegye közzé az ítélet azon részét, hogy

„a 2018. április 4-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy dr. Czeglédy Csaba 50 millió forintot adott Kész Zoltán kampányára, illetve dr. Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt. által foglalkoztatott diákok munkájukkal segítették Kész Zoltán kampányát, valamint 2017. október 9-én a parlamenti felszólalásában annak valótlan állításával, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el, mert Czeglédy Csaba megzsarolta a Szeviép-károsultakat képviselő ügyvédet, és felajánlotta, hogy több tízmillió forintot fog kapni, ha nem támadja Botka Lászlót, és megsértette dr. Czeglédy Csaba jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát”.

Egy biztos, a Völnert az ügyészség szerint is megvesztegető Schadl György végrehajtóhoz és haverjaihoz az a végrehajtási eljárás már nem kerülhet – tette hozzá Czeglédy Csaba.

loading...