Márki-Zay Péter nemhogy elvenné, még bővítené is a határon túliak szavazati jogát

MARAD A HATÁRON TÚLI MAGYAROK SZAVAZATI JOGA – közölte Márki-Zay Péter a Facebookon. Az ellenzéki pártok egyelőre nem kommentálták a hódmezővásárhelyi polgármester interjúját, de ő maga azt állítja, hogy ebben konszenzus van a pártok között. Márki-Zay nemhogy nem venné el, még bővítené is a külhoniak szavazati jogát.

A leghatározottabban szeretném kijelenteni: marad a határon túli magyarok szavazati joga. Ez az ellenzék közös álláspontja, ebben konszenzus van

– írja Márki-Zay a Facebookon a szekelyujsag.info nevű porállal készült interjúját kommentelve.

A polgármester arról is ír, hogy „vannak, akik azon háborognak, hogy Orbán Viktor egyfajta szavazatvásárlásra használta fel a határon túli magyarokat, a saját politikájának a támogatására, sokszor a korrupció fenntartásával. De a konszenzus, ennek ellenére is az az ellenzéki közösségben, hogy szerzett jogokat nem lehet visszavenni.

Majd ezután bejelentette Márki-Zay, hogy

A HATÁRON TÚLIAK SZAVAZATI JOGÁT BŐVÍTVE KONKRÉT KÉPVISELŐKET IS KÜLDHESSENEK A MAGYAR PARLAMENTBE

„Ezt én személy szerint támogatom. Ha a magyarországi német kisebbségnek, lehet saját képviselője a parlamentben, miért ne lehetne például a határon túli magyaroknak is saját képviselője a magyar parlamentben?” – fogalmazott.

Márki-Zay Péter bejelentése alatt egyre csak gyűlnek az ötletet elutasító tömegeket hasonlókat kommentelve:

  • Igaz én kis ember vagyok, de úgy gondolom, mindenki ott szavazzon, ahol él, adózik és viseli választásának következményeit! A magyarországi német kisebbség itthoni magyar. Kérem ne hasonlítsa össze a határon túliakkal! Mindenki szavazzon a saját hazájában! Tegyünk végre rendet, nem kell meghunyászkodni? Milyen ellenzék az ilyen?
  • Na, ez nálam kiverte a biztosítékot.
  • Nem megyek szavazni!Eddig elmentem de már nem megyek! Elegem van,a határon túliak szavazatából!
  • Jó akkor az MKKP-ra fogok szavazni.

MZP már közös miniszterelnök-jelölt, de még így is tud olyan megosztó dolgokat mondani, amivel szétveri az ellenzéki választók nehezen összekovácsolt egységét.

loading...