
Dobrev Klára, a DK előválasztási nagyrendezvényén azt üzente a változást akaróknak, hogy „gyertek, mert történelmet fogunk csinálni!” A DK miniszterelnök-jelöltje megerősítette: feles többséggel is nekimenne a Fidesz kétharmados törvényeinek.
A beszédek előtt több videó is bejátszottak, ezek között volt egy különleges üzenet is, ami egyenesen Finnországból, az egykori köztársasági elnöknőtől érkezett a magyaroknak. Tarja Halonen azt hangsúlyozta, Dobrev Klárát tapasztalt politikusnak, nagyszerű embernek és kiváló vezetőnek tartja. Mint mondta, Finnország is akkor indult el az igazi fejlődés útján, amikor sok nő került vezető pozícióba.
Csodálatos videóval üzent a magyaroknak Finnország volt köztársasági elnöke
Kuncze Gábor is beszédet mondott a DK rendezvényén
Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke a miniszterelnök-jelölti vitáról azt mondta, meg kell győzni, hogy ne maradjon otthon senki, ezért kell nagyon vigyázniuk egymásra a jelölteknek. Beszélt arról is, hogy akik a végén nyernek, bejutnak a parlamentbe, és leváltják a kormányt, rendkívüli feladattal kell, hogy szembenézzenek: meg kell győzni az embereket arról, hogy jobban fogják érezni magukat egy olyan országban, ahol gondoskodtak az elesettekről. Az államnak is van ilyen feladata, én most nem látom, hogy ellátná – tette hozzá.
„Az állam az elesettek, a szegények ellenében politizált, ezt meg kell változtatni. Az embereknek tudniuk kell, hogy jobb olyan magyarként külföldre menni, ahol az ember országát, hazáját, politikáját elismerik, mert most ennek az ellenkezője a helyzet”
– mondta Kuncze Gábor.
Végül úgy fogalmazott: határozott, felkészült, empatikus, gyakorlattal rendelkező, ismert és elismert embert keresnek, ezért a jelöltek közül ő Dobrev Klárát tartja erre a feladatra alkalmasnak, és kérte az embereket, támogassák és vigyék el Dobrev Klára jó hírét.
Dobrev Klára feles többséggel is nekimegy a Fidesz kétharmados döntéseinek
Dobrev Klára azt mondta: nemcsak joga, hanem kötelessége is felállítania székéből például Polt Péter legfőbb ügyészt, és elmozdítani helyükről a médiahatóság vagy a költségvetési tanács tagjait.
A DK nagyrendezvényét a Szent István parkban tartották meg, ahol óriási tömeg fogadta a felszólalókat. Elsőként a 96 éves korában elhunyt Vitányi Ivánról, a DK tiszteletbeli elnökéről emlékeztek meg, majd az SZDSZ volt elnöke, Kuncze Gábor lépett színpadra, aki higgadtságra intette az egymással versengő pártokat és képviselőjelölteket az előválasztáson. A volt belügyminiszter a jogállam helyreállítását is sürgette beszédében.
„A jogállamot igenis helyre kell állítani Magyarországon, és ha ezt jogellenes cselekedetekkel kezdték, akkor meg kell keresni azt a pontot, ahol ezt elkezdték, és attól kezdve kell újraírni az egészet”
– fogalmazott.
A DK miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki előválasztáson való részvételre hívta fel szavazóit: „Gyertek, mert történelmet fogunk csinálni” – jelentette ki.
Dobrev Klára azt hangsúlyozta: szakszerűségre és határozottságra lesz szükség Orbán Viktor rendszerének lebontásához. „Az én álláspontom ebben nagyon egyértelmű, számtalanszor elmondtam, elmondom még egyszer: aki nem bontja le Orbán rendszerét, aki nem számol le Orbán rendszerével a választások után, azzal Orbán fog leszámolni” – hangsúlyozta.
Dobrev Klára most is megerősítette, hogy
AKÁR FELES TÖBBSÉGGEL IS FELÁLLÍTANÁ SZÉKÉBŐL PÉLDÁUL POLT PÉTER LEGFŐBB ÜGYÉSZT, ÉS ELMOZDÍTANÁ HELYÉRŐL A MÉDIAHATÓSÁG, ILLETVE A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS TAGJAIT IS.
„Aki azt mondja, hogy kétharmad nélkül nem lehet nekimenni a kétharmados törvényeknek, az azt is mondja sajnos, hogy akkor nem lehet kormányozni. Aki azt mondja, hogy lábujjhegyen kell majd kerülgetni a kétharmados törvényeket, mert ez kell a békéhez, az el fog bukni, nem tud kormányozni” – jelentette ki a DK miniszterelnök-jelöltje.
Dobrev Klára elmondta: kormányzásra készül, programot ír, kampányol, tovább egyeztet szakmai szervezetekkel, és miniszterelnökként is folytatja az országjárást – persze golyóálló mellény nélkül – mert mint mondta, nem lehet úgy kormányozni, hogy a vezető nem ismer hétköznapi sorsokat.