
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának adott interjút. A polgármester szerint Orbán Viktor legyőzéséhez konszenzusos jelölt kell, és arról is beszélt, hogy bár a magyar szavazók kétharmada jobboldali beállítottságú a Fidesz szavazói kicserélődtek az elmúlt 10 évben.
Arra a kérdésre, hogy hányadik helyre várja magát az előválasztás első fordulójában elmondta, hogy reményei szerint a harmadikra, Dobrev Klára és Karácsony Gergely mögött. Márki-Zay úgy gondolja, hogy
ha bejut a második fordulóba, akkor nincs miért visszalépnie, és úgy véli, ő konszenzusosabb jelölt Karácsony Gergelynél. Tehát ha harmadik helyen kerülne be Karácsony Gergely mellett, azt javasolná neki, hogy a főpolgármester lépjen vissza a javára.
Márki-Zay az elutasítottsági százalékokkal és a bizonytalan szavazók megszólításával próbálná meggyőzni Karácsonyt, de hangsúlyozta azt is, hogy a lehető legszorosabb együttműködésre fog törekedni.
„Nem vagyok hajlandó személyes, hiúsági okokból egy újabb fideszes kétharmadot végignézni. Az én politikai pályafutásomnak egyetlen célja van, az elmúlt 1000 éves történelmünk legkorruptabb kormányának a leváltása” – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester.