Soron kívül oltják a papokat és a lelkészeket is

Rezsitámogatást ad a kormány az egyházi iskoláknak és óvodáknak
Kép forrása: Semjén Zsolt Facebook-oldala

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pénteken Zánkán jelentette be, hogy a történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban. 

Április elején a katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben, mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották. Gulyás szerint szerények voltak az egyházi vezetők a kérés időbeliségét illetően, hiszen már több mint 3 millió ember megkapta az oltást.

Balog Zoltán azt mondta, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz, ezért a lelki támogatás különösen fontos. A püspök arra biztatott mindenkit, hogy keresse a lelki vezetőket, akik segítséget tudnak nyújtani a negatív hatások legyőzésében.

Új ellenséget találtak: Zacher Gábort kezdte el vegzálni a hatalom, miután a toxikológus üzent Orbán Viktornak

loading...