Orbán a saját embereit is megszívatja a kínai érdekek érvényesüléséért

Orbán EP-képviselője felszólalt
Kép forrása: AFP

Karácsony Gergely főpolgármester együttérez Fürjes Balázs kormánybiztossal, akitől Orbán Viktor elvette a Budapest Diákváros és a Fudan Egyetem ügyét, de Palkovics László miniszternek sem fog engedni a kérdéses ügyekben.

A főpolgármester szerint a mostani személycsere arra utal hogy a kormány még saját embereit sem kíméli,

hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket. Először több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügyét dobta sutba, majd megalázta saját kormányának tagjait is.

Fürjes és Vitézy urak méltatlan helyzete iránti együttérzésemmel együtt is újra csak azt tudom mondani: kitartok a Budapesti Diákváros, vagyis több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügye mellett. És nem engedek – írta Karácsony.

A főpolgármester szerint a kínai párt irányítása alatt álló Fudan Egyetem Budapestre telepítése, mint cseppben a tenger mutatja, miféle kormányzás is folyik Magyarországon:

Először a kormány megállapodást köt 2019-ben az új fővárosi városvezetéssel többek között a Budapesti Diákvárosról. Olcsó lakhatást a magyar fiataloknak, egészségügyi fejlesztéseket, a Budapesti Nagyerdő zöldfejlesztését tudtuk kiharcolni, és azt, hogy a kormánynak olyannyira fontos stadion úgy épüljön meg, hogy kilenc napig kiszolgálja az atlétikai vb-t, de utána legalább 90 évig a ferencvárosiak és általában a budapestiek szabadidejét, szórakozását, sportolási lehetőségeit biztosítsa.

Megállapodtak, aláírták, a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is dokumentumba foglalta, majd Orbán Viktor az egészet „elárulta az első szembejövő kínai delegációnak. Titokban hozott kormányhatározattal a Budapesti Diákváros területét odaígérte egy olyan kínai egyetemnek, amely kartája szerint a kínai kommunista párt iránymutatásai alapján működik, amelyet kínai vállalatok építhetnek meg 500 milliárdos kínai gigahitelből, amelynek árát persze a magyar adófizetőknek kell évtizedekig törleszteniük.”

Karácsony ezt aljasságnak nevezi, mint írja, ők semmi máshoz nem ragaszkodtak, csak az adott szóhoz, a megkötött megállapodáshoz. Mint írta, a Fürjes Balázs és Vitézy Dávid által bemutatott tervek  – amelyek szerint a Diákváros és kínai egyetem is megépülhet – nem voltak többek blöffnél.

Az állásával játszik az igazgató, ha leigazolja a hiányzásokat: a tankerület a kormány szemeként figyel

loading...