
Nincs szigorítás, és addig nem lesz nyitás sem, amíg nem javulnak a számok. “Nincs ugrabugrálás” – írja az atv.hu egy kormányzati forrásra hivatkozva. A portál forrása a kormányülés után azt mondta, hogy arról egyelőre a járványügyi szakemberek közt is “vita” van, hogy már a platón vagyunk-e.
A járványügyi adatokat, a négy legfontosabb számot nézik:
- a napi új fertőzések számát,
- a kórházban lévő koronavírusos betegek számát,
- a lélegeztetőgépre kerülők számát
- és az elhunytak számát.
Amíg ezek a számok tendenciaszerű javulást nem mutatnak, addig nincs nyitás, nincs lazítás – mondta az atv.hu munkatársának a „kormányzati forrás.”
Arra a kérdésre, hogy lesz-e szigorítás a járványügyi mutatók emelkedése miatt, azt felelte, hogy
a számokat kell nézni, figyelni a járvány elleni védekezés, a korlátozások hatását, “de nem lehet ugrabugrálni”.
Európai példák azt mutatják, hogy “ahol egy lépést tettek előre, egyet hátra” – szigorítottak, lazítottak – nem sikerült megfékezniük a járványt.
“Olyan korlátozásoknak van értelme, amiket az emberek ismernek és amik legfőképp betarthatóak”
– jelentette ki.
Szabad Európa: visszamenőleg is százával jelennek meg halottak a statisztikákban