
Ötszázszor több pénzt kaptak tavaly a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) a fideszes vezetésű önkormányzatok, mint az ellenzékiek.
A G7 gazdasági lap összeállítása szerint a legtöbb támogatást
Balatonfüred önkormányzata kapta: 6,3 milliárd forintot, Debrecen 5,3 milliárd és Esztergom 5 milliárd forintot.
A legtöbb támogatást bezsebelő tízes listára egyetlen olyan település került fel, ahol nem fideszes a polgármester: a 655 lakosú Hercegkút élén független polgármester áll. A G7 kiemelte, hogy
a pályázaton megítélt 38 milliárd forint 84 százaléka, 32 milliárd ment olyan településekre, amelyeknek 2019-ben fideszes polgármestere lett.
A cikk megjelenése után Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Arra volt kíváncsi, felvetődhet-e a gyanú, hogy a pályázati pénzek kiosztásakor az MTÜ nem befolyásolástól mentesen döntött.
Polt Péter szokásához híven feljelentésként értelmezte a kérdést, és továbbította a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának, amely „bűncselekmény hiánya miatt elutasította”, azaz nem vizsgálják a pályázati pénzek kiosztását.
Levideózták a NER-gépet, ahogy hazatért Dubajból: Hadházy szerint Várkonyi Andrea szállt ki belőle