Juszt László erős fotókat posztolt Orbán beteges nyilatkozata után: ezek után a miniszterelnök úrnak csitt a neve

Kép forrása: MTI

Orbán Viktor úgy kommentálta az Washingtonban található Capitolium elfoglalását, hogy Magyarország is átélte már azt, hogy erőszakos tüntetők a parlamentet ostromolták.

Juszt László erre azt mondta, hogy

Így van! Nála (Orbánnál) jobban ezt senki nem tudja… 

Wikileaks iratok, a budapesti amerikai nagyövet távirata:

”A Fidesz kapcsolatot tart fent az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség kapcsolatot a molotov koktélokat dobáló csőcselék és Orbán pártja között. Majd a követségi jelentés így folytatja: „Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani.” 

2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az őszödi beszéd. Ez köztudott. A beszéd hatására spontán (?) zavargás tört ki Budapesten. Két nappal korábban, 15-én a Fidesz irányította Hír Tv ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén „érdekes” dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is.

Juszt László elő is bányászott egy képet egy másik eseményről, amit jó, ha nem felejtünk el ha Orbán erőszakos tüntetésekről beszél:

loading...