
Az uniós tagállamok Európai-ügyi miniszterei szeptember 22-i ülésükön előreláthatólag megvitatják a magyarországi és a lengyelországi jogállam helyzetét az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás keretében, írja a Népszava brüsszeli forrásokra hivatkozva.
Az EU soros elnöki posztját betöltő Németország javaslatára a huszonhetek a két országban bekövetkezett friss fejleményekről tárgyalnak majd, nem rendeznek hosszú és alapos meghallgatást. Főként azért nem, mert a miniszterek elé ezúttal is vaskos dosszié kerül: a hosszútávú költségvetés és a helyreállítási alap ügyeitől a szeptemberi és októberi EU-csúcs előkészítéséig sok témáról kell véleményt cserélniük.
A tagállamok képviselői utoljára tavaly decemberben tárgyaltak a magyar jogállamról a 7. cikkelyes eljárás keretében. A januárban hivatalba lépett horvát EU-elnökség nem siettette a folyamatot, tavasztól pedig a koronavírus-járvány akadályozta meg, hogy az asztalra kerüljön.
A németek állítólag ígéretet tettek arra, hogy még az ő elnökségük alatt végigviszik az eljárást.