
Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatainak közlése, látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is.
A technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető.
Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb. Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.
A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása.
A közleményben kiemelik, hogy összességében átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.
A kedd reggeli adatok szerint 492-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytak száma pedig 16-ra nőtt.