Gyurcsány: Orbán Viktornak nem kellene tagadnia egy 2 ezer milliárd forintos EU-s támogatást

Kép forrása: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Gyurcsány Ferenc keddi online sajtótájékoztatóján a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók, a magyar munkahelyek védelme volt a téma.

A koronavírus-járvány ezen szakaszában világos, hogy mi a három legfontosabb tennivaló, és az is, hogy ezeket milyen sorrendben kell végrehajtani:

  1. Járványügyi- és egészségügyi intézkedéseket kell hozni,
  2. munkahelyvédelemről, keresetvédelemről és bérpótlásról kell intézkedni,
  3. és meg kell menteni a gazdaság lehető legnagyobb részét.

Gyurcsány szerint a kormány nagy késéssel kezdte el a felkészülést a járványra

Szerinte ma is hiányoznak a tömeges tesztek, miközben világos, hogy az az egyik legfontosabb, hogy elkülönítsük a fertőzötteket az egészségesektől.

Az is nagyon világos, hogy a védőfelszereléseket a legszélesebb körben – elsősorban az egészségügyben – biztosítani kell, és a gyógyításhoz szükséges eszközök biztosításához gyorsabb és nagyobb erőfeszítések kellenek.

Munkahelyvédelem

A munkahelyvédelemmel kapcsolatban a DK-elnöke szerint az az első kérdés, hogy „mi a csudának nem teszi a kormány a dolgát”, majd megjegyzi, hogy végignézve az uniós statisztikákat, ő azt látja, hogy lassan mi vagyunk az utolsók, akik lényegében nem tettek semmit az ügyben.

Mi az ami ebben akadályozza a kormányt?

– teszi fel a kérdést Gyurcsány, és hozzáteszi: azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy egészen kivételesen most gyorsan cselekedett az EU, nagyon sok pénz – Magyarország számára 2 ezer milliárd forint -, és nagy mozgástér felszabadításáról.

EU-s támogatás

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ez a 2 ezer milliárd forint elég lenne arra, hogy egymillió embernek a kiesett jövedelmének 80 százalékát 6 hónapon keresztül fizessük.

De Gyurcsány attól fél, hogy a kormány azért nem hajlandó elismerni ezt a támogatást, mert ahogy ő fogalmazott:

továbbra is Unió ellenes kirohanásokat akar tenni, mert ez illik a politikájába, vagy ami még rosszabb, ezt a pénzt arra tartogatja, hogy a saját érdekkörére költhesse.

Hozzáteszi, szeretné hinni, hogy ez nem igaz, és kormány előállna egy racionális magyarázattal a kérdésben.

A DK felszólítja a magyar kormányt, hogy

minden olyan munkavállalónak, aki részben vagy egészben elveszítette állását, vagy fizetés nélküli szabadságra küldték, fizessék ki az elmaradt jövedelem 80 százalékát.

Pénz világos, hogy van, már csak az akarat hiányzik Gyurcsány szerint, tehát ideje döntést hozni a kiesett jövedelmek pótlásáról.

loading...