
László Imre Újbuda DK-s polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy az általa vezetett XI. kerületben 2 háziorvos is megfertőződött a koronavírussal.
Egyikük a tízezer lakosú Őrmezőn, másikuk Gazdagréten dolgozott. Jelenleg mind a ketten házi karanténban vannak. Az egyik háziorvos interjút adott az ATV Híradójának, de azt kérte, hogy a nevét ne közöljék.
Az orvos azt mondta, hogy betegsége nagyjából két hete kezdődött, magas lázzal és hidegrázással. Az ATV-nek arról mesélt: mindene fájt, szinte a hajában is érezte a fájdalmat:
„Gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, úgyhogy azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt, és önkéntes karanténba helyeztem magam”
– mondta az orvos.
Elmondása szerint abban az időszakban, amikor magas lázzal küzdött, mindene fájt: a bőre, az izmai, a végtagjai, a szeme, szinte a haja is fájt.
Volt hőemelkedése, hasmenése, köhögött és iszonyúan fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként vissza-visszatértek. Az első pillanatban szólt a háziorvosának, amikor lehetőség volt az otthoni tesztelésre, akkor megrendelte a háziorvosa, a mentősök végezték el rajta a tesztet, másnap meg is volt az eredmény, azóta pedig hatósági házi karanténban van.