
Nyílt levelet tett közzé száz közgazdász, melyben arra kérik a magyar kormányt, hogy hozzon az eddigieknél is komolyabb gazdaságpolitikai döntéseket a koronavírus-járvány okozta nehézségek enyhítéséért – írja a 444.hu.
Az aláírók között többek között ott van Király Júlia, az MNB volt alelnöke, Herczog László, volt szocális és munkaügyi miniszter, Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank volt vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség volt elnöke, Oblath Gábor, az MNB Monetáris Tanácsa és a Költségvetési Tanács volt tagja, Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, Neményi Judit, az MNB Monetáris Tanácsának volt tagja, és Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal volt elnöke is.
A közgazdászok szerint a következő napokban a magyar kormánynak is döntenie kell, milyen gazdaságpolitikai eszközökkel próbál érdemben segíteni a helyzeten.
A szakemberek négy konkrét javaslatot is megfogalmaztak:
- Befektetés az egészségügyi rendszerbe. Az aláírók szerint akár jelentős költségeket is vállalva el kell érni, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelő eszközök, védőfelszerelések és tesztek, ezzel ugyanis akár több hónappal meg lehet rövidíteni a gazdaság leállását.
- A vállalatok támogatása a munkahelyek megőrzése érdekében. A közgazdászok úgy látják, hogy állami segítség nélkül rengeteg egyébként jól működő cég nélkül nem fogja túlélni a gazdasági válságot, mert nem lesz képes fizetni a béreket és más költségeket. Segíteni kell nekik a bérek kifizetésében vagy a fizetés nélküli szabadságolások finanszírozásában.
- A nehéz helyzetbe kerülő háztartások támogatása. Akár költségvetési tételek átcsoportosítása vagy az államháztartás egyenlegének romlása árán is, állami forrásból kell fizetni a béreiket, közvetlenül pénzt kell nekik juttatni és ki kell terjeszteni a munkanélküli ellátást. Akiknél szükséges, el kell halasztani a hitelek visszafizetését, a lakbérek és adók befizetését. Támogatni kell az önkormányzatokat, hogy helyben tudjanak segíteni.
- A pénzpiacok működésének segítése, hogy tovább tudják hitelezni a cégeket.