
Novák Katalin az InfoRádiónak az mondta, ha az Európai Néppárt nem reagál Orbán Viktor levelére, akkor a Fidesz lépni fog.
A nagyobbik kormánypárt alelnöke megismételte a miniszterelnök által a pártcsalád vezetőinek címzett kritikákat, arról beszélt, hogy szerintük az elmúlt években az EPP meggyengült, jelentősen balra tolódott:
Ha csak azt nézzük, hogy hány miniszterelnököt adott 2011-ben, akkor látjuk, az volt a csúcsév. Mostanra drámai visszaesést tapasztalhatunk.
Novák szerint az Európai Néppárt korábban fontosnak tartotta férfi és nő házasságát, az antikommunista, demokráciapárti elköteleződést, a piacpárti megközelítést, a nemzetállamok szuverenitását, a szubszidiaritást, a bürokrácia-ellenességet és a keresztény inspirációt. Ehhez képest most
a tagpártok közül sokan a tömeges migrációt támogatják, az Európai Néppárt korábbi elnöke Fidel Castrót vagy éppen Karl Marxot éltette. Tehát mondhatjuk azt, hogy a Néppárt eltávolodott a korábban képviselt keresztény-konzervatív értékektől.
Arra a kérdésre, hogy a memorandum vitaindító vagy ultimátum, azt mondta, „cselekvésre való felhívás”, de ha úgy látják, hogy erre nincs fogadókészség, lesznek más partnereik, akikkel meg tudják valósítani elképzeléseket.
Mi most a Néppárt vezetőit és tagpártjait szólítottuk meg, elsősorban tehát tőlük várjuk a választ. De az is tény, hogy nem fogunk a végtelenségig tétlenül várakozni
– szögezte le az államtitkár.